Vérlázító módon végzett négyhónapos lányával

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 14. 15:00
Bulizni ment a 22 éves Bianca, öt napig nem járt otthon. Egy nagy baj volt ezzel: négyhónapos gyerekéről senki sem gondoskodott. A csecsemő kínok között hunyt el az ágyban: éhen és szomjan halt.
Bors

Az ügyészség abból indul ki, hogy a Dortmundhoz közeli városban, Soestben lakó nő szándékosan gyilkolta meg kislányát „kegyetlen és aljas szándékkal, gondatlanságból”. Az eset egyébként még az ősszel történt: Bianca lelépett a 70 kilométerrel odébb lévő Münsterbe, hogy egy barátjával bulizzon. A srácot csak az előző hétvégén ismerte meg ugyanott, aztán a neten tartották a kapcsolatot. A négyhónapos kislányt, Fee-t egyszerűen otthagyta a lakásában. Amikor öt nap múlva hazatalált, a gyerek már régen kilehelte lelkét a kiszáradástól.

A vád szerint Bianca pontosan így tervelte ki, hogy a gyereke meghaljon. Fee ugyanis nyűg volt a nyakán, megterhelő volt neki a felelősség, a gondoskodás. A nő ezzel szemben azt állítja: nem szándékosan ölte meg a csecsemőt. Eredetileg úgy tervezte, hogy csak egy éjjelt tölt Münsterben: – Megetettem, megfürdettem, az ágyamba tettem. Párnákat tettem köré, hogy le ne essen. Néhány óra múltán ismét otthon akartam lenni – mondta.

Münsterbe érve azonban 300 euróért (90 ezer forintért) bevásárolt: drogokat vett magához, és teljesen elvesztette a realitásérzékét: – Időtlennek tűnt a világ, minden színes volt és hangos. Több napig ki se jöttem a diszkóból, fogalmam se volt, nappal van, vagy éjszaka. Csak öt nap múlva jutott az eszembe Fee, és rögtön tudtam, hogy nem élte túl – emlékezett vissza az ötnapos bulira a bíróságon, amely előtt a Bild tudósítása szerint fekete kapucnis felsőben, zaklatottan jelent meg.

– Nem vagyok jól, nehéz a börtönben – jelentette ki. Valóban át kellett vinni egy magánzárkába, hogy megvédjék a cellatársak agressziójától. Ügyvédje azt mondta: a nő minden éjjel a gyereke fotójával a kezében sír.

– Amikor hazaértem, Fee holtan feküdt az ágyban. Összeomlottam. Mellé feküdtem, beszéltem hozzá – így az anya, aki aztán otthagyta halott gyerekét, és visszautazott a barátjához Münsterbe. Csak napokkal később jelentkezett a gyámhivatalban, hogy elmondja, mi történt. Már bomlásnak indult a kis holttest, amikor a hatóság emberei bementek a lakásba, ami úgy nézett ki, mint egy szemétdomb.

A temetését is megszervezte

A nyomozás kiderítette, hogy Bianca már borzalmas tette előtt próbálta „felkészíteni” környezetét arra, hogy a kislánya hamarosan meghalhat. Azt állította az ismerőseinek, hogy gyógyíthatatlan agytumora van. Még egy temetkezési céget is felkeresett, és arról érdeklődött, hogy hogy megy az, ha valaki a tengerben akarja örök nyugalomra helyezni hozzátartozóját. A boncolás azonban kimutatta, hogy nem volt agydaganata a gyereknek.

A bíróságon már azt mondta a nő, hogy csak azért találta ki a történetet, hogy kivívja környezete figyelmét, együttérzését. November óta ül előzetes letartóztatásban, pere júliusig tart.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.