Mint arról elsőként a Bors írt, Vizoviczki Lászlónál múlt pénteken tartottak házkutatást, majd rögtön őrizetbe vették. A férfit kényszerítés hatósági eljárásban bűncselekménnyel gyanúsították meg, melyet, úgy tudjuk, a nyomozás adatai szerint az ellene korábban indult költségvetési csalási ügy kapcsán követett el. A férfit hétfőn 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a Budai Központi Kerületi Bíróság.
– A letartóztatásnak három oka volt – nyilatkozta lapunknak Póta Péter, a Fővárosi Törvényszék szóvivője. – A büntetőeljárás meghiúsításának, illetve a bűnismétlésnek a veszélye. Ezenkívül az a tény, hogy az ellene folyó eljárás alatt szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény miatt egy újabb eljárás indult vele szemben.
A pestisracok.hu szerint az ügy háttere, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) előtt, költségvetési csalás miatt folyó nyomozás gyanúsítottját Vizoviczki megpróbálta befolyásolni annak érdekében, hogy számára kedvező vallomást tegyen. Emiatt a Budapesti Nyomozó Főügyészség önálló eljárást indított. Ezután indítványozták Vizoviczki előzetes letartóztatását.
A bírói döntés ellen az ügyész és a védő is fellebbezett. Mint ismert, Vizoviczki László péntekig házi őrizetben volt. Minden jel arra mutat, hogy eközben otthonában titkosszolgálati eszközökkel figyelték a férfit.
Csalás, korrupció
Március végén hivatalosan is lezárult a monstre ügy, volt vezető beosztású rendőrtiszteket gyanúsítottak meg. A vádemelési javaslat szerint a tisztek havonta fejenként több százezres, illetve milliós nagyságrendű honoráriumot kaptak annak érdekében, hogy a Vizoviczki László által működtetett diszkók nagy forgalommal, illegális rendőri védelem alatt működjenek. Vizoviczkit a korrupciós ügy mellett költségvetési csalással is gyanúsítják.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.