Telefonfülkéi miatt dühös a csongrádi falu

Invitel
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 23. 14:00
Rozzant telefonfülkékre cserélte a szépeket Csanyteleken az Invitel. A falu vezetése felháborodott, a szolgáltató szerint viszont jól jártak a lakosok, modernebbeket kaptak a korábbiak helyett.
Délmagyar

– Szépítjük, csinosítjuk a falut, vigyázunk a rendre. Szerintem ritkaságszámba megy az is, hogy a telefonfülkék még mindig jó állapotban vannak, a csanytelekiek nem rongálták meg egyiket sem. A szolgáltató pedig mindezzel mit sem törődve kitesz a köz­te­rü­le­teinkre néhány romhalmazt – mesélte dühösen Csanytelek polgármestere, Forgó Henrik, akit a telefonfülkék cseréje bosszantott fel.

A napokban megjelent a faluban egy alvállalkozó, platós teherautóján erősen lelakott telefonfülkékkel. A feladata az volt, hogy felpakolja a fülkéket, és lerakja a helyükre a leharcolt darabokat. Mire a község vezetéséből ezt bárki észrevette volna, a Sajó saroknál, valamint a Járandó és a Széchenyi utca kereszteződésénél elvégezte a feladatot, a település központjában, a főtérnél azonban feltűnt a jegyzőnek a furcsa csere. Kérdőre vonta a vállalkozót, aki azt felelte: neki kötelessége végrehajtani a kiadott munkát - írja a Délmagyar.

– A főtéren végül nem engedtük, hogy lerakja a holmit. Az a gyanúnk, hogy a megkímélt csanyteleki darabokra máshol, egy elegánsabb helyen van szükség, és gondolták, egy faluban nem fontos az esztétikum. Nagyon felháborított az eljárás. A cég álláspontja azt sugallja: parasztnak tanyára minden jó – háborgott a községvezető.

Az Invitel sajtóosztálya szerint a nemrég hozott holmik csak a laikus szem számára tűnnek ócskának, pedig valójában jobbak, mint a korábbiak. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.