Önzetlen: saját zsebből vett életmentő műszert a gyerekeknek

magyar
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 27. 12:00
Saját zsebből fizetett 42,5 millió forintot Varga Gábor egy rákos gyerekeket segítő műszerért.
H. Á.

– A kemo­terápia elpusztítja a gyerekek immunrendszerét is, így bármilyen vírus ellen védtelenek lesznek. A legtöbb daganatos kis beteg emiatt hal meg. Ez az újfajta kezelés erősíti az immunrendszert, életmentő lehet a gyerekek számára. Csak az elmúlt időszakban ketten haltak meg, akiket talán megmenthetett volna a műszer – mondta a Borsnak a Max-Immun Rák- és Immunkutató Kft. alapítója.

– Magunk is rákbetegekkel foglalkozunk, így természetes, hogy segítünk. Példát szeretnénk mutatni – teszi hozzá.

Az ügy előzménye, hogy Kriván Gergely, a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke hiába kért segítséget a Gyermekrák Alapítványtól a műszer beszerzésére. Kriván ekkor fordult a nyilvánossághoz: az Indexen megjelent nyílt levélre az alapítvány továbbra sem reagált, de Varga Gábor igen. Úgy döntött, segít. A 42,5 milliós vételárat tegnap már át is utalta a műszert forgalmazó cégnek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.