Aktuális

Máris hűthetik a pezsgőt Rooney-ék?

Bors

Létrehozva: 2014.05.26.

Jól figyeljen, mert az 1966 óta semmit sem nyerő angol válogatottnál elképesztő számolgatásba kezdtek azzal kapcsolatban, hogy miért is fogják Rooney-ék megnyerni a brazil vb-t.

Lehet, hogy eddig csak a számmisztikahívők vették komolyan az 1966-os párhuzamot, ám a Real Madrid BL-győzelmével már egyre többen hisznek az ismétlődésben.

A felfedezés az Eurovíziós Dalfesztivál kapcsán került elő, ugyanis az idei győztes, a transzvesztita Conchita Wurst előtt csupán egyszer tudott osztrák előadó nyerni, Udo Jürgens 1966-ban. S abban az évben fociban az Atlético Madrid lett a spanyol bajnok, a Real Madrid a BEK-győztes és Anglia a világbajnok.

Nos, az imént felsorolt három sportvonatkozásból az első kettő már teljesült – sőt, a Real Betis is mindkét évben búcsúzott a ligától –, így Wayne Rooney-ék lassan kezdhetik behűteni a pezsgőt.

A legnagyobb nemzetközi fogadóirodák mindenesetre nem bíznak különösebben az angolok vb-címében, ugyan­is a legjobb tíz közé sem sorolják a válogatottat. A brazilok, az argentinok, a németek és a spanyolok mellett a belgákat, a franciákat, a kolumbiaiakat, az olaszokat, az uruguayiakat és a hollandokat is esélyesebbnek tartják a trófea megszerzésére. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197948_auto_resized.jpg
origo.hu

Összejöhet a "magyaros" döntő a női kézilabda BL-ben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715111711
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198073_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Jordán Adél a coming outjáról beszélt, majd leszögezte: Ennek az országnak nagyon alapos érzékenyítésre van szüksége (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715111711
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715111711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715111711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715111711
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos