Leszúrta a fiával vitázót a felbőszült neszmélyi apa

Neszmély
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 28. 19:15
Nem sokat gondolkozott, hanem egyből szúrt. F. Ferenc így intézte el a fia és annak haragosa közti vitát. A leszúrt fiú kórházba került.
Bors

Nem gatyázott a neszmélyi F. Ferenc: késszúrással tett pontot a fia és haragosa közti vita végére. Iskolába tartott a fiatalember, amikor a támadás érte még tavaly októberben Naszályon – írja a kemma.hu.

A buszmegállóban találkozott össze F. Ferenccel, aki már várta őt. A 40 éves férfi csak a nevét kérdezte meg tőle, majd szúrt. A fiatal férfinak sikerült elfutnia és támadója is megelégedett ennyivel. A bántalmazott fiatalember sérülései miatt kórházba került, támadóját pedig otthonában elfogták a tatai rendőrök. Az egyenruhások nadrágja zsebében megtalálták azt a kihajtható pengéjű bicskát, amellyel megszúrta áldozatát.

F. Ferenc nem tagadta a bűncselekmény elkövetését, már elfogásakor elismerte, ő szúrta meg két alkalommal a sértettet. Későbbi gyanúsítotti kihallgatásán megerősítette korábbi helyszíni vallomását. Elmondta, hogy a fiú az iskolában több alkalommal is bántalmazta a fiát, az őt ért sérelmeket kívánta megtorolni.

F. Ferenc ellen emberölési kísérlet gyanúja miatt folytatott eljárást a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya, melyet május 27-én vádemelési javaslattal fejezett be.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.