Kiverte a biztosítékot: YouTube-ra töltötte fel abortuszát

Amerika
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 07. 15:00
Élő céltáblát csinált magából egy amerikai nő, aki filmre vette terhessége megszakítását és a videót megosztotta az interneten. Az asszony elmondása szerint csak azt akarja bizonyítani a filmmel, hogy az abortusz nem olyan félelmetes, mint egyesek hiszik.
Bors

Óriási botrány sikerült kavarnia a 25 éves Emily Lettsnek, aki oktatói célból videóra vette és YouTube-ra feltöltötte abortuszát. A fiatal nő bevallása szerint jót akart a kisfilmmel, szándéka az volt, hogy eloszlassa az ijesztő pletykákat a terhesség megszakításról, azonban terve balul sült el – írja a Daily Mail.

A három perces film ugyanis hatalmas felháborodást okozott azok körében, akik ellenzik az abortuszt. Sokan halálos fenyegetésekkel bombázzák, mások pedig azt írták neki, hogy a gyerek helyett, neki kellett volna meghalnia.

Azonban a negatív visszajelzésekkel szemben, sok támogatója is akad Lettsnek. A lány elmondása szerint számos olyan nő is megkereste, akik arról számoltak be, hogy erőt adott nekik a videója. - Az egyik lány megírta nekem, hogy a videómnak köszönheti, hogy elkezdett kigyógyulni az abortusza utáni depressziójából. Már nem érzi magát egyedül és kezdi elhinni, hogy nem rossz ember, hiszen helyesen döntött – mesélte a riportereknek Letts.

A videón egyébként a lánynak csak a feje és felsőteste látszik. A beavatkozást helyi érzéstelenítéssel végezték, ami közben Letts bemutatta, hogyan lehet a lehetőségekhez képest ellazulni egy ilyen helyzetben és relaxációs tippeket is adott.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.