Aktuális

Kitüntetett vadász végzett a medvével

Hu-Zo, M. S.

Létrehozva: 2014.05.21.

Természetkárosítás, orvvadászat, lopás. A rendőrség egy Hubertus-kereszttel kitüntetett vadászt és egy városgazdálkodási cég igazgatóját is meggyanúsította a Nógrádba tévedt medve kilövése miatt.

A salgótarjáni Szánas Vadásztársaság teljes elnöksége lemondott, miután vadászai lelőttek egy hazánkba áttévedt barnamedvét. Elejtői nem jelentették a történteket, a tetem csak egy héttel a medve lelövése után, az egyik vadásznál tartott rendőrségi házkutatáson került elő. A bajt tetézte, hogy pont a házkutatás alatt toppant be a társaság két tagja egy szintén bejelentés nélkül elejtett gímszarvasborjúval.

A Nógrád Megyei Rendőr-­főkapitányság közölte: a medvét május 10-én este 10 órakor lőtte meg G. Sándor. A megsebzett állatot csak másnap találták meg, ekkor egy dunavarsányi vadász, F. László fejbe lőtte. A medve kifőzött koponyáját, lenyúzott bőrét K. Attila vadászházában találták meg. 

A kétéves medve lenyúzott bőre K. Attila házában volt 

A házkutatás közben érkezett meg K. Attila és vendége, T. László egy elejtett gímszarvassal. G. Sándor és F. László ellen természetká­rosítás, orvvadászat és lopás gyanúja, K. Attila ellen orvvadászat és lopás, T. László ellen lopás gyanúja miatt folytatnak büntetőeljárást. Úgy tudjuk, a medve keresésében mind a négy gyanúsított részt vett. A Bors megtudta: az állatot ­először meglövő G. Sándort 2007-ben a Nógrád megyei vadásznapon a Hubertus-kereszt bronz fokozatával tüntették ki.

T. László (balra) is köztiszteletben álló személy. Ő lakóhelyén a Városgazdálkodási Kft. ügyvezető igazgatója. F. László halőr, K. Attila (jobbra) fűtés-víz-gáz-szerelő. Telefonon utolértük T. Lászlót és K. Attilát is, de nem nyilatkoztak.

Hegyi Zoltán, a Szánas Vadásztársaság ellenőrző bi­zott­ságá­nak elnöke közölte: rossz fényviszonyok között lőtték meg a medvét, azt hitték, hogy vadkan. A lőnaplóba beírták, hogy „sebzés vaddisznóra”. Másnap megtalálták, és a pillanat izgalmában nem tudták eldönteni, mi legyen. Meggondolatlanul cselekedtek.

Gajcsik Rolandné Edina az állat elejtési helyének közelében lakik: – A medve kilövésének napján kint voltunk Dani fiammal az erdőben. A vadászok azt mondták, hogy előző este meglőttek egy vaddisznót, azt keresik, inkább maradjunk otthon – nyilatkozta.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748356_auto_resized.jpg
origo.hu

Mutatjuk, milyen levelet kaptak a magyarok Ukrajna uniós csatlakozásáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22709_resized.jpg?avcount=1702029014
origo.hu

Dühöng Zelenszkij: Brüsszel hazudott az ukránoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748437_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy bejelentést tett Varga Mihály, hétfőtől már érvénybe is lép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750117_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Klopp is közbelépett, de Szoboszlai sem hagyta magát a Sheffield elleni meccsen (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16749021_auto_resized.jpg
ripost.hu

Óriási csalás a kézilabda-vb-n, a magyarokat is érinti

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16751441_auto_resized.png
hirtv.hu

Katarba invitálta volna az EP elnökét Eva Kaili

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22715_resized.jpg?avcount=1702029014
origo.hu

Két évig tárolta a lakótársa holttestét egy fagyasztóban egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748170_auto_resized.jpg
travelo.hu

Friss fotók: Visszakerült a kereszt a Notre-Dame újjáépített huszártornyának csúcsára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16750772_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hagyta halálra fagyni a kisbabáját a 16 éves fővárosi édesanya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22690_resized.jpg?avcount=1702029014
mandiner.hu

A fiatalok pénzügyi forradalma - okos döntésektől a gazdag jövőig

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/22162_resized.jpg?avcount=1702029014
life.hu

Súlyos következményekkel járhat, ha nem alszod ki magad(x)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/16748338_auto_resized.jpg
borsonline.hu

”Közeleg a tárgyalás…” - volt férje üzent Janicsák Vecának

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/aUT2ZjWTdSKu0ejn-E4vU_pJDhJHnXEQXdL_HNlW3uY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU4OGM1N2RiMDYyODQwMmRiNGU0MDliM2Q5ZGVjYjdk.jpg
Adatok

Nagy Márton: Újabb győzelem az infláció felett, újabb 2 százalékponttal csökkent az infláció

https://cdn.borsonline.hu/2023/12/LtSWMS0BiJc2mo8SWJIf1Oz7sn1x7LFSv_sSVNFb5i0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNjZmZmMjU4ZDZjZjQwNjM4Zjk5MTk3OWQ4MWYxOTkx.jpg
Gyász

Halott gyermeke sírját keresi Andrea: Nem múlik el óra, hogy ne gondoljak rá