Ugyan színésznőként nem volt a legnagyobbak egyike, mégis olyan kultusz épült köré, ami a mai napig él, nem csoda, hogy ötven évvel a halála után is még mindig foglalkoztatja az embereket: hogyan halt meg Marilyn Monroe, John F. Kennedy szeretője.
Több elmélet is született a szexszimbólum tragédiájáról, a hivatalos verzió szerint öngyilkos lett, de erre most rácáfoltak. Halálát barbiturátmérgezés (altató-túladagolás) okozta, de két oknyomozó újságíró, Jay Margolis és Richard Buskin évekig tartó munka után összegyűjtött annyi bizonyítékot és olyan interjúkat készítettek, amelyek után határozottan állítják, Bobby Kennedy rendelte el Monroe halálát.
Elméletük szerint a színésznő, aki két Kennedynek is a szeretője volt, túl sokat tudott a családi ügyekről, információival könnyen kellemetlen helyzetbe hozhatta volna a politikus testvérpárt. A szerzőpáros könyvéből kiderül, hogy rettegtek a szőke szeretőtől, ezért döntött úgy Bobby Kennedy, hogy megszabadul a titkok tudójától, aki gondolatait ráadásul piros kis naplójába is lejegyezte. A halálát okozó injekciót állítólag orvosa adta be a színésznőnek higítatlanul, egyenesen a szívébe. A két újságíró könyve a roppant alapos és döbbenetes eredménnyel záruló nyomozás története.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.