Bizonyíték került elő arra, hogy befolyásolni akarták a Magyarországon tanúként részletes vallomást tevő Alexander H.-t, amikor Szlovákiában épp gyanúsítottként hallgatták ki – áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség indítványában. Az iratból kiderül: a férfi szlovákiai védője, Gabriella M. a gyanú szerint 2013. szeptember 2-án, kihallgatás közben arra akarta rávenni Alexander H.-t, hogy ne tegyen vallomást, ne nevezzen meg senkit. Az ügyvédnő a kezét a nyaka előtt áthúzva jelezte: máskülönben megölik.
Szlovákiában eljárást indítottak a jogász ellen. A magyar ügyészek szerint bizonyíték van arra, hogy az ügyvédnő a fenyegetés előtt a letartóztatottak két rokonával találkozott.
A Győri Törvényszék azután hosszabbította meg két hónappal a gyanúsítottak letartóztatását, hogy az ügyész azt is állította: egy másik, Szlovákiában élő tanút, T. Pétert többen rá akartak beszélni, hogy vonja vissza a vallomását. Miután ez nem sikerült, az ő nevében hamis iratokkal megjelent egy férfi egy ügyvédnél azzal, hogy hivatalos nyilatkozatot akar tenni, amelyben megváltoztatta volna a V. család tagjaira tett terhelő vallomást.
– Ezek az ügyek Szlovákiában történtek. Én is csak az iratokból értesültem róluk – nyilatkozta a Borsnak Szikinger István, V. Csaba ügyvédje. – Ezekkel és az eljárásban szereplő számlákkal összefüggésben sem mondtak egyetlen konkrétumot sem az ügyfelemmel kapcsolatban. Érthetetlen számomra, hogy azt állítják V. Csabáról, ő a felbujtó. Miközben egyetlen pontos adat sem hangzik el arról, hogy kit, mikor, mire akart volna felbujtani. A törvény szerint az ügyésznek a birtokában lévő bizonyítékokat szóban vagy írásban elő kell terjesztenie, kivéve, ha ez a nyomozás érdekeit sérti.
Tavaly januárban ütöttek rajta a Győr környékén jól ismert, színesfém-kereskedelemből élő V. család tagjain. A 19 gyanúsított közül tizenötöt letartóztattak – négyen azóta szabadlábra kerültek –, 19 értékes autót, köztük Bentley-t, Maseratit foglaltak le összesen 230 millió forint értékben. A széfekben 6 kilogramm aranyat találtak. A gyanú szerint a bűnszervezet azt játszotta ki, hogy fémhulladékot szállítottak szlovák és cseh végfelhasználóknak. A csoport olyan tagállamot keresett a csaláshoz, ahol az unióban általános szabályok érvényesek, így az eladásból bruttó árbevétel keletkezett. A láncba beiktatott stróman cégek azonban nem fizették be ez után az általános forgalmi adót.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.