Több mint két hónap után kiengedték a letartóztatásból Simon Gábort. A szocialista politikus botránya februárban robbant: ekkor derült ki, hogy több százmilliós, eltitkolt számlák vannak a nevén. Ezt követően adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolta meg az ügyészség, majd őrizetbe vették. Hétfőn azonban fordulat állt be az ügyében: a Fővárosi Törvényszék házi őrizetre változtatta előzetes letartóztatását. Mindez azt jelenti, hogy Simon budai luxuslakásába költözhetett a rácsok mögül.
A házi őrizet betartását elektronikus nyomkövetővel ellenőrzik a rendőrök, amit Simon lábára helyeznek. A házi őrizet azt jelenti: Simon csak meghatározott célból és időre hagyhatja el a lakását. Ez általában napi egy-másfél órát jelent, de csak úgy sétálgatni, szórakozni nem mehet, csupán a napi rutinfeladatokat – bevásárlás, hivatalos ügyek (pl.: bank) intézése, gyerek iskolába, óvodába vitele – végezheti. Otthonában viszont annyi vendéget fogadhat, amennyit csak akar. Amíg azonban nincs Simonon a nyomkövető, addig a rendőrök naponta többször is személyesen ellenőrzik, otthon tartózkodik-e.
Lábára rakják a nyomkövetőt
Az elektronikus nyomkövető egy jeladó, amely a terhelt helyzetéről szolgáltat információkat. Elvileg kézre is tehető, de Magyarországon olyat használnak, ami lábra rögzíthető. Mindezt úgy, hogy a külvilág számára ne legyen észrevehető és a mindennapi teendőkben ne akadályozza.
Kényelmes, könnyen megszokható viselet, a ketyere súlya kevesebb, mint fél kiló. Akkumulátorról működik, rádiófrekvenciás, GPS- és mobilcella-alapú helymeghatározásnak köszönhetően pontos és megbízható eszköz.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.