Ágydeszkán vitorlázva akart átkelni a csatornán

ágydeszka
PUBLIKÁLÁS: 2014. május 08. 13:30
Furcsa módon próbált Franciaországból Angliába jutni egy afgán menekült: ágydeszkákból és lepedőből vitorlást ácsolt magának. Végül a francia vízi rendőröknek kellett kimenekíteniük a tengerből.
Bors

Talán a Pillangó című film ihlette meg azt a 23 éves afgán férfit, aki apró hajójával a La Manche-on át próbált eljutni a franciaországi Calais-ből Nagy-Britanniába. A menekült egy franciaágy deszkáiból és egy lepedőből készítette ladikját, de nem jutott messzire, Senegatte mellett a parti őrség lekapcsolta.

A szerencsétlen hajótöröttet, akinél semmilyen irat nem volt, a kiszáradás veszélye fenyegette, amikor rátaláltak, így vélhetően már jó ideje a tengeren hányódott, mivel a szélirány sem kedvezett neki. A rendőröknek elmondta, hogy nagy álmát akarta megvalósítani, amikor Angliába indult új életet kezdeni.

Ilyen menekülttáborból indult útnak az afgán férfi

– Csalódott volt, amiért nem sikerült célba jutnia, de annak örült, hogy végre biztonságban van. Szerencséje volt, mert ha erősebb a szél, akkor a lélekvesztője egy nagyobb hajónak csapódik, és szinte biztosan meghal – nyilatkozta az AFP hírügynökségnek Bernard Barron, a parti őrség vezetője.

A vakmerő menekültet végül vádemelés nélkül engedték szabadon, vagyis ha van mersze, ismét nekivághat a csatornának. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.