Úristen! Egy szál bugyiban pózolt az oltár előtt!

botrány
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 11. 21:00
Az egyház szerint megsértették a vallásos emberek érzületét a pucérkodással. A modell azt mondja: isten jelet küldött volna, ha ellenére van a dolog. És mindannyian meztelenül jövünk a világra.
Bors

Atya isten, hát ezeknek semmi sem szent?– teszi fel a kérdést tudósításában kissé álszent módon a Bild című német bulvárlap, amikor arról ír, hogy bugyis modellel forgatott videoklipet egy templomban egy együttes. A helyszín a mindössze száz lakót számláló bajorországi falu, Fabrikschleichach római katolikus temploma volt, oda vitték be a szilikonmellű vetkőzős modellt, Micaela Schäfert a Dorfrocker (Falurockerek) nevű banda tagjai.

A népviseletbe – bőrnadrágba és kockás ingbe – öltözött három zenész és Németországban celebnek számító vendégszereplőjük legelővel, tehenekkel, szénabálával kezdte az új klip forgatását, hogy meglegyen a bajor falusi idill. Aztán a templomban folytatták, ahol a mindössze egy bugyit viselő Micaelával még külön fotózkodtak is az oltár előtt. A lányt a srácok tartják, és ők takarják el kezükkel a melleit.

– Templomban még sosem meztelenkedtem, de klassz érzés volt. Nem hiszem, hogy ezzel felborítottam volna a vallási békét, bár az igaz, hogy amikor kijöttem, ferdén néztek rám az emberek – nyilatkozta a modell a lapnak. De nem csak csúnyán néztek rá: a feltehetően ügyes pr-fogásként kitalált akción felháborodott vallásos érzületűek válogatott szitkokat is szórtak.

A plébános, értesülve az esetről, a würzburgi püspökkel konzultált. A püspökség most jogi lépéseket fontolgat, mert szerinte ízléstelen volt az akció, és vallási érzületet sértett.

– Szerintem nem volt a dolog a jóisten ellenére, sőt egy kicsit még örült is neki. Különben bizonyosan küldött volna valami jelet, ha nem tetszett volna neki – reagált Micaela, aki szerint lehet, hogy egyházi értelemben vétkezett, de mint ateista nem hiszi, hogy emiatt most a mennyek helyett a pokolba jut. – Egyébként tekintettel vagyok a vallásos emberek érzéseire, de nem hiszem, hogy bűn lenne meztelenül lenni egy templomban. A kisgyermekek a keresztelőjükön szintén meztelenek, ahogy mindannyian meztelenül jövünk a világra. Ezt éppenséggel az egyháznak is tudnia kéne – tette hozzá.

A falurockerek mindenesetre időközben belátták, hogy kicsit túl messzire mentek, és nem használták fel a templomban forgatott részeket a klipjükben:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.