Egy teljesen átlagos napon dolgozni indult Damian Hammond, de soha nem érkezett meg a munkahelyére. Helyette kórházban kötött ki, méghozzá olyan állapotban, ami nemcsak a jövőjét változatta meg gyökeresen, de a múltját is.
A 35 éves brit férfi idegösszeomlást szenvedett a stressztől, mégpedig olyan súlyosat, hogy teljesen amnéziás lett. Arra sem emlékezett, hogy ki ő, hogy hívják, és milyen életet élt addig a pillanatig. Amikor aggódó felesége, Cathy bement hozzá a kórházba, őt sem ismerte meg.
„Egy nő sétált be a kórházi szobámba, és azt mondta: Damian. Azt hittem, hogy egy orvos jött hozzám, teljesen idegen volt” - idézi a Daily Mail a férfit. Elképesztő érzés volt ezek után azt hallania, hogy ez a vadidegen nő azt magyarázza neki: ő a felesége, és van két gyerekük. „Először azt sem tudtam, mi az, hogy feleség. Mindent újra kellett tanulnom, a fogmosástól kezdve az öltözködésig. Fogalmam sem volt, ki az a nagydarab fickó, aki a tükörből visszanéz rám, rémisztő volt az egész.”
Két évbe telt, míg a férfi nagyjából újratanulta az életét. A múltjából még így is hatalmas darabok hiányoznak, mert bár néhány gyerekkori emléke visszatért, a felnőtt életéből a legtöbb dolgot képtelen felidézni. A gyerekei neve a karjára volt tetoválva, de hiába nézegeti a fotókat, amelyeken a karjában tartja őket a születésük után, egyszerűen semmilyen emléke nincs az élményről. „Nem tagadom, többször elsírtam magam az ilyen fotók láttán, kétségbeejtő érzés, hogy teljesen kitörölték a múltamat.”
Hammond és a felesége most inkább arra koncentrálnak, hogy a múltidézés helyett újabb élményekkel gyarapítsák a férfi emlékezetét.
Az elmúlt két év pedig minden nehézségével együtt egy gyönyörű szerelmet is hozott: Hammond gyakorlatilag újra beleszeretett a feleségébe. „Már amikor bejött a kórházba, azt gondoltam, hogy igazán csinos és kedves nő - árulta el a férj. - Azóta pedig bebizonyította, hogy milyen csodálatos ember, teljes szívemmel szeretem őt.”
Hammond nem mindennapi módon adott nyomatékot érzéseinek: egy tévéműsorban, ahol elképesztő történetüket elmesélték, élőben kérte meg újra a felesége kezét, aki persze igent mondott.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.