Jobban meg kéne becsülni a végtagjukat vesztetteket

A kansasi St. Peter’s Egyetem kutató orvosa Patrick McLoyd rendkívül érdekes felfedezést tett. Az olyan kísérleti fehér patkány populációkban, ahol a valamilyen sérülés miatt lábukat elveszett állatoknál a rokkant egyedeket nem távolította el, egy idő után a többi patkány viselkedése különös módon megváltozott. Ha valamilyen nézeteltérés, verekedés akadt a társaságban, a rokkant állatok jelzésére ezek a konfliktusok azonnal megszűntek.

Sőt, a „vétkes” patkányok a rokkant egyedek elé járultak, és hagyták, hogy büntetésként ezek beléjük harapjanak. McLoyd megfigyelte azt is, hogy azokat az állatokat, amelyeknél a veszteség nem csak egy, hanem kettő is volt, a seb gyógyulása után még nagyobb tisztelet vette körül. A patkányok az emberhez hasonló szervezett közösségekben élnek, és bizonyos munkák elvégzése, pl. a táplálék megszerzése, a fészek megtisztítása is bizonyos irányítással működik.

Ezek szervezésében is vezető szerepet kaptak a sérült állatok. McLoyd azt feltételezi, hogy végtagjukat vesztetteknél a vörösvértestek mennyisége ugyanolyan mértékben termelődik tovább, a szív ugyanolyan erővel és tempóban továbbítja a vért a szervezetbe, de mivel a szervezet térfogata csökkent, ezért fajlagosan mindenhova több jut belőle, és ettől az agyműködés sokkal élénkebbé válik.

Ugyanez mondható el a pozitív gondolkodást serkentő enzimek termelődésére is, ami testsúlyra átszámítva jelentős növekedést jelent. A professzor hangsúlyozta, hogy míg az emberi populációban a rokkant emberekkel szemben a balesetük után az eltávolodás dominál, és igyekeznek őket kirekeszteni a korábban megszokott munkájukból, addig az állatvilág, a tapasztalataira építve sokkal bölcsebben cselekszik.