Az Oroszország 45 körzetében, 1603 ember részvételével elvégzett reprezentatív kutatás során a megkérdezettek mindössze 26 százaléka vélekedik „inkább negatívan” vagy „határozottan negatívan” a Szovjetunió alapítójáról, míg ez az arány egy 2006-ban elvégzett, hasonló közvélemény-kutatásban még 36 százalék volt.
Az 55 éven felüliek közel hatvan százaléka nagyra tartja Lenint, az egykori bolsevik vezető népszerűsége azonban a harminc év alattiak körében is negyven százalék körül mozog.
A Kreml az utóbbi időben a szovjet rendszer emlékének állandóságát kifejező szimbólumokra támaszkodik, és ezzel különösen a Lenin iránti érdeklődést fokozza.
A bolsevik forradalom 144 évvel ezelőtt – április 22-én – született atyjának bebalzsamozott holtteste 1924-es halála óta a moszkvai Vörös téren található mauzóleumban fekszik. A Szovjetunió 1991-ben bekövetkezett összeomlása után már felmerült az orosz vezetésben, hogy eltemetik az időközben rossz állapotba került holttestet, ám ezt akkor még nem merték kivitelezni, tartva a társadalom egy részének ellenállásától.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.