Híradókból okosodott a baseballütős trafikrabló

Nemzeti Dohánybolt
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 10. 18:15
Elfogtak a rendőrök egy 22 éves férfit, aki januárban baseballütővel rabolta ki az egyik csongrádi Nemzeti Dohányboltot. A férfi meglepő kijelentést tett kihallgatásán: azt mondta, hogy a híradókból merített ihletet.
Bors

Elfogta a Csongrádi Rendőrkapitányság azt a férfit, aki a megalapozott gyanú szerint 2014. január 5-én az esti órákban kirabolta a helyi benzinkúton lévő Nemzeti Dohányboltot - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatat. A csongrádi R. Lajos egy baseball ütővel ment be az üzletbe, megfenyegette az alkalmazottat, majd némi készpénzzel elmenekült a helyszínről.

Az arcát sállal és napszemüveggel takarta el. A 22 éves helyi férfi kihallgatásán azt mondta a csongrádi nyomozóknak, hogy az ötletet a híradókból vette. A sálat és a napszemüveget a rablás után elégette, a pénzt pedig felélte. Ellene felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A rendőrség őrizetbe vette és kezdeményezte előzetes letartóztatását. Az ügyben korábban kitűzött nyomravezetői díjat a rendőrség visszavonta.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.