Éljen: Aleska Diamond kitört a pornóiparból

pornószínész
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 16. 08:55
Volt pornószínésznőként nehéz új hivatást találni, de Aleska Diamondnak sikerült. A huszonnégy éves lány műsort vezet, modellkedik, sőt kötéltáncos produkcióval lép fel – ruháit maga tervezte.
D. K.

Szeplőtlennek nem mondható múltja közismert, Aleska Diamondnak mégis sikerült kitörnie a pornóiparból:

– Bár még csak egy éve hagytam abba a felnőttfilmezést, már régen megfogalmazódott bennem, hogy másra is képes vagyok, ezt abbahagyom – mesélte Aleska.

– De kaptam két éve egy díjat. Később szerencsére kijuthattam Amerikába, s hülyeség lett volna akkor otthagyni a szakmát. Mindenki velem akart dolgozni kint, és ez anyagilag sokat jelentett. 

- Hazaérkezve viszont már meg akartam mutatni, hogy az élet más területén is sikeres leszek, ezért befejeztem a felnőttfilmek forgatását. Persze egzisztenciális félelem volt bennem, hiszen fogalmam sem volt, mibe fogok vágni.

Nem kellett sokat várnia az első ajánlatra.

– Amikor felkért a TV2, hogy legyek topless időjárás-jelentő, már tudtam, hogy jól döntöttem. Utána jött a rádiózás, s végleg lezárhattam a múltam – vallotta a műsorvezető, aki nemrégiben új hobbit is talált magának: kötéltáncosnak állt, és saját tervezésű ruháiban lép fel.

Már nem fél attól, hogy a múltja visszahúzza, és nyíltan vállalja korábbi életét.

– Rengeteget tapasztaltam, s most a múltam miatt válhatok más emberré – ­jelentette ki Aleska.

Korán kezdte

A lány elárulta: már tiniként pornózott.

– Tizennégy éves koromban kezdtem el a budapesti életem kollégistaként, ugyanis vidéki lány vagyok. Akkoriban szüleim csekélyke támogatásából éltem. Tizenhat évesen már el kellett tartanom magam, ezért is alakult úgy a helyzet, hogy pornózni kezdtem – mesélte őszintén Aleska.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.