Boszorkány szállta meg, fejszével végezte ki a taxisofőrt

fiatalok
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 10. 22:30
Horrorfilmbe illő bűntény tárgyalása kezdődött meg Németországban. Egy 16 éves tini és egy 21 éves fiatal Prágába utaztak, hogy gyilkoljanak. Sokkoló módon végeztek ki egy szerencsétlen taxisofőrt.
Bors

A mindössze 16 éves Jan D. és a 21 éves Hendrik M. a németoszági Rottenburgból utazott a cseh fővárosba, ahol este tízkor taxival a város szélére, egy temető bejáratához vitették magukat - írja Bild.

Ott rátámadtak a taxisofőrre, akinek először a nyakát kapták el, majd fejszével sújtottak le rá. A kíméletlen gyilkosok horrorba illő vérfürdőt rendeztek. Hiába próbált az első csapás után elmenekülni a szerencsétlen áldozat, semmi esélye nem volt: 42-szer sújtott le rá az élesre fent penge, az ütések a fejét, nyakát, hátát és karját érték, levágták a hüvelykujját és elvágták a nyaki ütőerét.

A 38 éves háromgyerekes apa, Jan K. a helyszínen meghalt, a két fiatal kirabolta, majd mintha mi sem történt volna, a taxival egy 500 méterre lévő parkolóba gurultak, aludni.

A gyilkosok két nap múlva visszautaztak Németországba, pár nappal később azonban elfogták őket, mivel egyikük a taxiban felejtett valamit, ami nyomra vezette a rendőröket.

Mint kiderült, a két brutális fiatal a sátánizmus és a vámpírok nagy rajongója volt, az idősebbik pedig azt mondta a pszichológusnak, hogy egy gonosz boszorkány lakik benne, aki nem más, mint a Harry Potterből ismert Bellatrix Lestrange.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.