Afrikában bujkál a gyilkos szupermodell?

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2014. április 08. 20:00
A lány feltehetőleg féltékenységből lőtte főbe milliomos exbarátját. Meg akarta lepni az ágyban, hogy visszahódítsa, vérfürdő lett belőle.
Bors

Lehetséges, hogy Marokkóba szökött a szlovák bikinimodell, Mayka Marica Kukucova, akit azzal gyanúsítanak, hogy fejbe lőtte milliomos exbarátját. A 48 éves brit arany- és ékszerkereskedőt, Andrew Bush-t spanyolországi luxusvillájában gyilkolták meg, és jelenleg az egyetlen szóba jöhető tettes a volt barátnő.

Kérdés: a szőke és kék szemű modell mennyire és meddig tud elvegyülni a tömegben Marrokkóban – ha tényleg ott van. A londoni Telegraph című lap jelentése szerint a 24 éves Kukucova ellen már nemzetközi körözést adtak ki, a spanyol rendőrség felvette a kapcsolatot a portugállal és a marokkóival is.

De miért éppen Marokkó? Egy forrás szerint a modell a Hummerrel, amivel elhajtott a tett helyszínéről, a Costa del Solon fekvő Esteponából, egy óra alatt a Gibraltár-szorosban lévő Tarifa vagy Algeciras kikötővárosában lehetett. Onnan komppal feltűnés nélkül átkelhetett Marokkóba.

A brit újság azt írta, hogy Kukucova a hatalmas esteponai luxusrezidencia hálószobájában, az ágyban feküdt, amikor a bristoli Andrew Bush megérkezett oda a hétvégén jelenlegi barátnőjével egy vakációról. Utóbbi talált rá a modellre, mire feldúltan távozott a házból, és beült a Hummerjébe, ott várakozott.

Egy másik angol lap, a Mirror viszont úgy tudja, hogy maga a férfi kérte a 21 éves orosz Mariját, hogy várjon rá ott, amíg négyszemközt rendezi a dolgot a szőke modellel. Marija a villából kiabálást hallott, majd több lövés dördült el. Kisvártatva kiviharzott Marica, és fegyverrel a kezében ráparancsolt, hogy adja át neki a kocsit.

A feltételezett gyilkos és egykori szerelme – áldozata


Marija értesítette a rendőröket, akik csak egy órával később jelentek meg a helyszínen, és amikor kinyitották az ajtót, vértócsában fekve találták a milliomos holttestét.

Ezek az információk egyébként Bush exnejétől, a 45 éves Samantha Masontól származnak, aki magától a férfi aktuális párjától tudta meg ezeket a részleteket. A Telegraph szerint az autót már megtalálta a rendőrség, de azt nem írja, hol. A nyomozók szerint természetesen féltékenység állhat a gyilkosság hátterében. Kukucova a jelek szerint bevette magát a villába, és napokig várhatott, hogy megérkezzen Bush.

Tavaly év végén adta ki a szlovák modell útját a férfi. A nő karácsony előtt feltöltött az internetre egy kis videót, amivel vissza akarta hódítani Andrew-t.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.