Száz éves a Nivea reklámháta

topmodell
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 01. 15:00
Száz esztendős a legidősebb, ma is élő német „topmodell”. Hildegard Tönnies 24 évesen került fel a Nivea egyik reklámplakátjára – 1938-ban.
Bors

Hildegard hátára volt szüksége a kozmetikai cégnek, hogy reklámozza készítményeit. A nő 30 birodalmi márkát – mai pénzre átszámolva 34 ezer forintot – kapott „alakításáért”, és a felkérést abszolút a véletlennek köszönhette. A II. világháború kitörése előtti utolsó, „békés” nyáron a Berlinhez tartozó tó, a Wannsee strandján süttette magát a napon, amikor megszólította egy fotográfus.

– Azt mondta, hogy gyönyörű az arcom, és elragadó a hátam – mesélte a Bildnek a most százéves asszony, aki még ma is mosolyog, amikor visszaemlékezik arra a napra. Mosolygott akkor is a bókokon, és igent mondott egy spontán fotósorozatra. A fényképész magával is hozta már a kellékeket: egy piros fejkendőt és egy fürdőruhát.

Csak hetekkel később tudta meg Hildegard, mire kellettek a képek: – Minden hirdetőoszlopon ott volt a reklám a fényképemmel, még Norvégiában és Spanyolországban is – büszkélkedett a drezdai születésű hölgy.

Miután túlélte a háborút, 1947-ben megházasodott. Férjével, a 89 évesen elhunyt Erwinnel szépségszalont nyitott: a férje fodrász volt, ő kozmetikus. Azt mondja, szinte 24 órában gürcöltek. Soha többet nem modellkedett, ilyesmire már nem volt ideje.

Fia, a 64 esztendős Jörg kitette a reklámplakátot abban az idősotthoni szobában, ahol most édesanyja él. – Még ma is kérnek tőlem autogrammot – állítja a százéves Nivea-modell.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.