Mi van itt? Álöregasszony és Batman egy bankfiókban

Anglia
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 16. 17:30
Olyan ez az angliai bankfiók, mintha jelmezbált tartanának benne. Pedig csak a véletlen hozta úgy, hogy a biztonsági kamera képén egyszerre látható egy öregasszonynak öltözött nő és egy Batmannek öltözött férfi.
Bors

A 47 éves Linda Cramphorn idősotthonban dolgozik ápolóként, és alattomos szándékkal maszkírozta el magát. Azért tett fel őszes parókát, szemüveget és vett magához botot, hogy Alzheimer-kórban szenvedő idős asszonynak adhassa ki magát az egyik leicesteri bankfiók alkalmazottjának. Egyik betegének a bankszámlájáról akart volna leemelni 22 100 fontot (mintegy 8,3 millió forintot). Ehhez még ügyvédi meghatalmazást is hamisított – adta hírül a Bild am Sonntag, a német bulvárlap vasárnapi kiadása.

A bankos szerencsére gyanút fogott, és értesítette a rendőrséget, úgyhogy mehetett a csaló a bíróságra, ahol 16 hónapot kapott. „Cinikus módon akart kirabolni egy idős embert” – indokolt a bíró.

Na, és a denevérember? Ő csak merő véletlenségből került a képre, neki fogalma sem volt, mit csinál Linda az ablaknál. Hogy ki ő és mi a fenét keresett a bankban, arról nem szól a híradás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.