Mérgezés végzett Simon bizalmasával?

Simon Gábor
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 20. 19:13
Krimibe illő fordulat a Simon-ügyben: rejtélyes körülmények között meghalt a politikus cinkostársa.
Bors

Váratlanul meghalt tegnap Budapesten Welsz Tamás vállalkozó, a Simon-ügy egyik kulcsfigurára. Az ő érdi lakásában találták meg Simon Gábor volt MSZP-s elnökhelyettes hamis afrikai útlevelét, több más okmánnyal együtt. A férfit az ügyészség akarta kihallgatni, rendőrautó ment az irodájához, bilincsben vitték el.

A vállalkozó az út során lett rosszul, ezért a zsaruk a Budai Mentőállomásra vitték, ahol próbálták újraéleszteni, de nem tudták megmenteni. Az Index úgy tudja, az elmúlt napokban nagyon rossz idegállapotban volt, és egy ismerőse szerint öngyilkosságot fontolgatott.

– A férfi szív­működését nem sikerült újraindítani, a halálát szakértői vizsgálat tisztázhatja – mondta lapunknak Gyôrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője, míg a rendőrség csupán annyit közölt: rendőri eljárás során hunyt el egy 41 éves férfi. A Bors úgy értesült: nem kizárt, hogy Welsz halálát mérgezés okozta. Választ azonban csak a vizsgálatok lezárása után kaphatunk.

Welsz Tamás akkor lett ismert, amikor neve összefüggésbe került Simon Gábor ügyével, miután a volt képviselő külföldi bankszámláin eltitkolt százmilliókat találtak. Welsz korábban a becsődölt Sólyom Airways tulajdonosa is volt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.