Kilógott az ágy alól Róbert lába
2013. november 6. A lehető legbanálisabban bukott le egy körözött férfi Budapesten. A rendőrök fülest kaptak, hogy bűnöző rejtőzködik az egyik Pozsonyi úti lakásban, ahová el is mentek. A zsaruk kopogtattak az ajtón, amit a keresett férfi, L. Róbert élettársa nyitott ki. A nő közölte: szerelme nincs otthon, a rendőrök azonban nem bíztak benne, elindultak, hogy átvizsgálják a lakást. Nem kellett sokáig keresgélniük, ugyanis ahogy beléptek a hálószoba ajtaján, megláttak egy ágy alól kikandikáló sportcipőt. A rendőrök be is néztek a fekhely alá, ahol megtalálták a cipő gazdáját, a körözött L. Róbertet is.
2013. december 2. Meglepő módon ünnepelte harmincadik születésnapját egy röszkei férfi: a buli hevében kirámolt egy római katolikus templomot. Vitt mindent, amit látott: kegytárgyakat, perselypénzt, majd elmenekült. Amint felfedezték a lopást, a rendőrök kutyákat vittek a helyszínre, akik meg sem álltak a gyanúsított lakásáig. Itt meg is találták a rengeteg pénz egy részét, a gyertyákat és a kelyheket. A rendőrök ezután a tolvajt is keresni kezdték. Végül egy szekrény háta mögül rángatták elő.
2014. január 5. Egy mosógatógép „segítségével” próbált megmenekülni a rendőrök elől a budapesti G. Benjámin. A 22 éves fiatal egy Hollán Ernő utcai nemzeti dohányboltba rontott be egy késsel, a bevételt követelte, majd miután megkapta, elmenekült. A rendőrök hamar beazonosították a fiút, és kora délután el is látogattak a XI. kerületi lakcímére, ahol a fiatal rokona nyitott ajtót. Ő azt állította: a fiú nincs otthon. A rendőrök azért átkutatták a lakást, ahol mégiscsak megtalálták Benjámint, nem is akárhol: a fiú a konyhai mosogatógépbe préselte be magát. A fiatalt előzetesbe tették.
2014. február 1. A 31 éves M. Istvánt garázdaság miatt kereste a rendőrség, amikor fülest kaptak, miszerint a férfi a dunaújvárosi Radnóti utca egyik lakásában rejtőzik. A zsaruk be is csengettek. Amikor István ezt meghallotta, pánikba esett, s azonnal búvóhelyet keresett magának. A rendőrök bementek a házba, ahol rövid kutatás után rájöttek: a házigazda az ágyneműtartóba ugrott fejest, ott bujkál előlük.
2014. február 3. Novemberben szökött el az a fiatalkorú, akit már két kapitányság is keresett. A 14 éves fiú ellen a dabasi zsaruk kiadtak egy körözést garázdaság miatt, a fővárosi XVIII. kerületi kapitányság pedig eltűnése miatt is kutatott a gyerek után. Végül Gyálon akadtak rá: a tini ugyanis ottani lakcímén tartózkodott, de olyannyira megrémült az utána kutató zsaruktól, hogy a házban található hűtőben próbált elbújni – sikertelenül. A rendőrök megtalálták, és a fridzsiderből egyenesen a XVIII. kerületi rendőrkapitányságra került.
2014. február 13. A lehető legpofátlanabb módon próbált elrejtőzni a zsaruk elől két férfi. L. László és I. József Hejőpapin tört be egy házba, ahonnan biciklit és hangfalat loptak. Azonban a két tolvaj igencsak hangos volt, így a háziak felkeltek a ricsajra. A gazfickók a házigazda tyúkóljába menekültek. A döbbent rendőrök meg is találták a szárnyasok között ücsörgő Lászlót, aki azzal védekezett: ő csupán édesanyját kereste az ólban. Nem hittek neki, s társával együtt őrizetbe vették. Az ellopott holmik nagy része is meglett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.