Károsak a telített zsírsavak
Nem! Számos új vizsgálatot végeztek a telített zsírsavakat tartalmazó élelmiszerekkel (például a vajjal), ami azt mutatta ki, hogy ezek mértékkel való fogyasztása nem növeli a szív- és érrendszeri betegségeket.
Veszélyes a sok fehérje fogyasztása
Nem! A tanulmányok azt mutatják, hogy a bőséges fehérjeforrásnak számító élelmiszerek (hús, hal, tojás) megvédenek az időskori izomsorvadástól, ráadásul segítik a fogyást, mivel jobban és tartósabban eltelítenek, így az ilyen diétát tartók nem esznek feleslegesen a hirtelen támadó éhség miatt. Emellett a fehérjék csökkentik a magas vérnyomást és a magas vérzsírtartalmat, ha ezeket zöldségekkel esszük, úgy a csontokra is pozitív hatásuk van.
A kávé kifejezetten káros
Ez nem igaz! Ebben a növényben nagy mennyiségű fitokemikália van, amiből sok antioxidánsként működik, vagyis csökkentik a gyulladásra való hajlamot. Tanulmányok azt mutatták ki, hogy a rendszeresen kávét ivóknál alacsonyabb a veszélye annak, hogy idősebb korukra demencia vagy cukorbetegség alakuljon ki. Napi négy csészényi még rendben van a kutatók szerint.
Egészségtelen a tojás
Nem, ez egy igen tápláló élelmiszer. Ez a sokféleképpen felhasználható ennivaló egyebek közt sok B-vitamint tartalmaz, ami a májat is regenerálja. Emellett A-vitamin is van benne, aminek fontos szerepe van a látásban, a növekedésben és a sejtépítésben.
Veszélyes az alacsony szénhidráttartalmú étrend
Nem, ez a típusú diéta hasznos az elhízott embereknek. Csökkenti a magas vérzsírszintet és a vérnyomást. Ajánlott azoknak, akiknél a sok cukor- és zsírfogyasztás miatt anyagcserezavarok léptek fel.
Teljes kiőrlésű gabonából készült termékből bármennyit ehetünk
Sajnos nem. Ezekkel is mértéket kell tartani. Aki sok gabonát eszik – bármilyet –, annak számolnia kell azzal, hogy ez emésztési problémákat okoz. A búza és a rozs a legnagyobb forrása a gluténnak, amiből, ha sokat eszünk, izom-, ízületi és csontrendszeri gondokat okozhat.
Csak a finomított étkezési olajok az egészségesek
Nem! A túl sok finomított étolaj gyulladást okozhat. A melegen sajtolt étkezési olajok (kukorica-, napraforgó-, búzacsíra-, szójaolaj) gyakran túl sok omega-6 zsírsavat tartalmaznak. Ennek mértéktelen bevitele fokozza a szabadgyökök károsító hatását. Célszerű törekedni arra, hogy tartsuk egyensúlyban a máshonnan bevitt omega-3 zsírsavak mennyiségével.
Veszélyes a vörös hús fogyasztása
A kutatások szerint a feldolgozatlan vörös hús nem jelent veszélyt. Annak ellenére, hogy bizonyították ennek kapcsolatát a rák kialakulásával, feltehetően nem magában a húsban van a probléma, hanem a nem megfelelő elkészítésben, például ha túl nagy és hosszú ideig tartó hőhatás éri főzés közben.
Nagyon kevés sót kell enni
A tanulmányok szerint a só nem káros a szervezetre, egészséges embernél nem okoz magas vérnyomást még a nagyobb mennyiségű só sem.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.