Kegyetlenül megalázta az iskola a súlyos beteg lányt

megaláztatás
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 08. 14:00
Be akarja perelni lánya iskoláját egy brit asszony, mert elmondása szerint az intézmény megalázta és cserbenhagyta a gyerekét. A suli ugyanis kirúgta az iskolából a lányt, mert anorexiás volt
Bors

A 16 éves Lottie Twiseltont elképesztő indokkal tanácsolták el elit iskolájából. A fiatal lánynak azért kell másik oktatási intézményt keresnie, mert sulija nem hajlandó megbirkózni a ténnyel, hogy anorexiás – írja a Daily Mail. Mikor kirúgták azt mondták neki és édesanyjának, hogy nem szeretnék, ha Twiselton esete példa lenne más lányoknak, nem akarnak több evészavarral küzdő diákot.

A fiatal lány két éve szenved súlyos anorexiától, tavaly kórházban kötött ki, mikor 38 kilóra fogyott. Hosszú hónapokat töltött a klinikán, ahol szakemberek segítségével sikerült híznia és úrrá lennie a betegségén. Nagyon várta, hogy visszamenjen az iskolába és végre normális életet élhessen, de az igazgatói irodában jött az arculcsapás.

– Teljesen kész voltam rá, hogy folytassam a tanulást, de közölték velem, hogy nem kérnek egy olyan lányból, mint, amilyen én vagyok. Borzasztóan megalázó volt, arról nem is beszélve, hogy milyen hatással volt ez a kijelentés a gyógyulásomra – mondta a csalódott lány a riportereknek.

A tini szülei most pert fontolgatnak az iskola ellen. Véleményük szerint az intézménynek segítenie kellett volna lányuknak, nem pedig elutasítania. – Lottie nagyon szépen gyógyul, ám most rettentően aggódunk érte, nehogy visszaessen.

Az anorexiások terápiájának fontos része, hogy célokat tűzzenek ki maguknak és azzal kössék le a figyelmüket, hogy a megvalósításra koncentrálnak. Lottie célja az iskola folytatása volt és most ezt elvették tőle. Mélységes fel vagyunk háborodva – nyilatkozták a beteg lány szülei.

Az iskola csupán annyit fűzött hozzá a történtekhez, hogy örülnek a lány gyógyulásának, ám jobbnak látják, ha nem jár az intézményükbe addig, míg nem mondható száz százalékosan egészségesnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.