Kilenc éve tart a kakasvita a keleti Szász-Anhalt tartomány Zeitz nevű kisvárosában Roland és 60 esztendős szomszédja, Reiner között. Az ügyből per lett, és utóbbi ügyvédnője sikerrel képviselte panaszát a bíróságon. „A kukorékolás, tekintettel az extrém hangerőre és az éles hangra, megviseli az emberi idegeket. A felperes álmatlanságtól, idegességtől, szívritmuszavaroktól szenved. Összehasonlításképpen: egy akár 100 decibellel is kukorékolni képes kakas olyan hangos, mint egy légkalapács” – érvelt a jogász.
A bíróság úgy határozott: Rolandnak a két kakasát este nyolctól reggel nyolcig, illetve délután egytől háromig bezárva kell tartania. Ha a kakaskijárási tilalmat megszegi, akár 25 ezer eurós bírsággal is sújtható, amit, ha nem fizet ki, börtönbe kell mennie. Roland, akinek van még 45 postagalambja és 10 tyúkja is, kínos pontossággal igyekezett betartani a végzést – írta a Bild –, de egyetlen alkalommal megesett, hogy elkésett. Idén január 6-án Karl, a kakas 13 óra 19 perckor még szabadon rohangált, és teli torokból kukorékolt.
Reiner, a szomszéd dokumentálta a kihágást, úgyhogy érvénybe lépett a bünti. – Nekem nincs ennyi pénzem, mindenemet az állatokra költöm – mondta Roland a napilapnak. Viszont, ha nem fizet, májusban várja őt a büntetés-végrehajtás. A szomszéd örül a dolognak, de nyilatkozni nem akart mondván: tőle egy kukorékolást sem hallanak az üggyel kapcsolatban.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.