Infúzióban nyomták a vodkát a kiskutyába

állatorvos
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 12. 09:30
Charlie, a mátrai selyemkutya olyan súlyos mérgezést kapott, hogy órákon keresztül élet-halál közt lebegett. Végül egy szokatlan kúra során két napon keresztül vodkát kapott infúzión keresztül, amelynek köszönhetően sikerült felépülnie.
Bors

Az ausztráliai Melbourne-ben élő Jacinta Roseware az egyik nap arra lett figyelmes, hogy házi kedvence, Charlie élettelenül fekszik a földön. Kiderült, hogy az apró termetű máltai selyemkutya a garázs bejárójánál véletlenül belenyalt a földre kiömlő, autóknál és radiátoroknál is használatos hűtő–fagyálló folyadékba.

Charlie néhány órán belül belehalt volna a veséjét és gyomrát teljesen kikészítő mérgezésbe, ám az egyik helyi állatkórház lélekjelenlétének és furcsa kezelésének köszönhetően végül sértetlenül megúszta a kalandot.

A kórház dolgozói ugyanis két napon keresztül infúzión át mintegy hét deciliter vodkát juttattak a pincsi szervezetébe, ami sikeresen feloldotta a mérgezést okozó anyagokat. A kúra során Charlie gyakorlatilag részeg volt, és még a másnapossággal is meg kellett küzdenie, de ez volt az ára annak, hogy életben maradjon.

– Határozottan részeg volt, összevissza dülöngélt, és még azt sem hagyta, hogy megsimogassam vagy felemeljem. Egy kicsit még csuklott és hányt is, mint a részeg emberek. Nagyon aggódtam érte, ugyanakkor vicces is volt ilyen álla- potban látni. Másnap szinte egyfolytában aludt, még sétálni sem tudtunk elmenni, mert ötven méter után egyszerűen megállt – mesélte a Herald Sunnak Roseware.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.