Házi őrizetbe helyezték Ruttner Györgyöt

Ruttner György
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 07. 17:00
Hat órás tárgyalás után a Budai Központi Kerületi Bíróság házi őrizetbe helyezte az ismert budapesti sztárügyvédet.
Bors

Attól tartanak ugyanis, hogy befolyásolhatná a tanúkat, és ezzel veszélyeztetné az eljárás lefolytatását, illetve esetleg bűnismétlést követne el.

Mint arról csütörtökön írtunk, közel 200 millió forint letétet keresnek az ügyfelei dr. Ruttner Györgyön. A jogászt csütörtökön azok után, hogy decemberben más ügyekben vádat emeltek ellene, ismét gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették, majd bilincsben vitték a Gyorskocsi utcai fogdára. A Budapesti Nyomozó Ügyészség gyanúja szerint 2010 és 2012 között az ügyvéd több alkalommal kötött letéti megállapodást ügyfeleivel, de az átvett összegekkel sajátjaként rendelkezett.

Ruttnert az általa megjelölt címre vitték, nyomkövetőt nem kell viselnie. Csak bírói engedéllyel hagyhatja el budapesti otthonát.

Ruttner György fellebbezett. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.