Fej nélküli csontvázakat találtak a gyulai kastélyban

megtalálták
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 31. 17:00
Három fej nélküli csontvázra bukkantak munkások az Almásy-kastély pincéjének bejáratánál Gyulán. Külsérelmi nyomokat nem találtak a feltehetően férfi holtvázakon.
Bors

Fej nélküli csontvázakat találtak az Almásy-kastélyban. A „Hétköznapok és ünnepek az alföldi kastélyokban – A gyulai Almásy-kastély évszázadai” című pályázat kivitelezési munkálatai során munkások bukkantak a három, fej nélküli csontvázra a barokk pince bejáratánál – írja a beol.hu.

A három, nagy valószínűséggel a 17. század végén elhunyt férfi halálának okát még nem tudják. Egy 1722-ből ránk maradt térképvázlaton „G” betűvel jelölték azt a mai kastély helyén álló egykori épületet, amelynek a kastély padlószintje alatt feltárt alapfalai mellett megtalálták a csontvázakat.

Nagy valószínűséggel nem szabályos temetés során helyezték el ott az elhunytakat, ugyanis koporsó, ruházat vagy bármely más használati tárgy maradványa nem került elő. Az előzetes szakértői vizsgálatok alapján megállapították, hogy a három férfi negyvenéves kora körül hunyt el.

A csontvázak rétegtani elhelyezkedéséből következtetve valószínűsíthető, hogy az akkor jóval nagyobb kiterjedésű vár fából készült, úgynevezett „huszárvár” falának belső oldalán hantolták el őket, amely ugyanakkor, feltételezhetően egy ostrom során égett meg. A megtalált maradványok ezért katonák csontvázai lehetnek, akik az oszmánok fogságába estek, és a kor szokásainak megfelelően lefejezés áldozatai lettek.

A vizsgálatok antropológus szakember bevonásával folytatódnak. A csontok sorsáról még nem született döntés.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.