Falulottó: közösen játszanak az ötösért

közös
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 08. 13:00
Lottólázban ég Győrújfalu: közel százan együtt szeretnék megnyerni a 2,86 milliárdos főnyereményt. Előző héten 63 ezer 500 forintból 283 szelvényt vettek: nyolc kettesük lett. Nem adták fel: újra megtették a tuti számokat.
Bors

 – Múlt héten a feleségemmel néztük a tévét, amikor az ötös lottó várható ­főnyereményét hirdették. Ezt látva arról beszéltünk, hogy ekkora összeget nem is szeretnénk megnyerni: 20-30 millió sokkal „kezelhetőbb”, mint ha ekkora pénzt rázúdítanak az emberre. Reggelre összeállt a fejemben az ötlet: próbáljuk meg a falubeliekkel közösen megnyerni a fődíjat, így nagyobb az esély, s a pénz is ­osztódna – kezdte Nagy Imre Attila győrújfalui polgármester.

Hangsúlyozta: magánemberként szervezte meg a „falulottózást”. A helyi hírekre feliratkozóknak e-mailt küldött a felhívással, várta a jelentkezôket, aki akart, beszállhatott: egy játékegység 500 forintba került, s szombat reggelig lehetett csatlakozni arra a hétre névvel, címmel. A szabályokat is meghatározták: csak a négyes vagy az öttalálatos szelvényért járó nyereményt osztják szét egymás között, a kettes és a hármas benn marad, növelve a következő heti játékalapot.

A játék most addig tart, amíg ők vagy valaki el nem viszi a jelenleg 2,86 milliárd forintot. Ha nem ők lesznek a szerencsések, s marad pénz a „kasszában”, azt a falu főterének karácsonyi díszkivilágítására fordítják.

– Múlt héten 63 ezer 500 forint jött össze: közel százan jelentkeztek, volt, aki 500, más 1000 forinttal szállt be. Felhívtam a Szerencsejáték Zrt.-t is, kérdezvén, hogy kollektív szelvény esetében mik a szabályok. Megtudtam, hogy ha megnyernénk a fődíjat, mindannyiunkat behívnának, s ott ügyvéd egyeztetne velünk, a kifizetés pedig egyenként, mindenkinek a saját bankszámlájára történne.

– Huszonnyolcmillió forint jutna nagyjából fejenként a mostani létszám mellett – mondta. A győrújfaluiak első próbálkozása még nem járt túl sok sikerrel: 283 gépi szelvénnyel játszottak, s összesen nyolc kettesük lett. Csupán 10 200 forintot nyertek, de a héten ismét próbára teszik a szerencséjüket. Bíróné Szilvia, a helyi lottózó alkalmazottja is beszállt a falulottóba. – Bízunk benne, hogy ezen a héten több szerencsénk lesz, és akkor együtt örülnénk. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.