Bors-játék: Ágnes minden kívánsága teljesül

vasaló
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 12. 11:00
Az 57 éves pécsi Koczmann Ágnes nyerte az újabb Magnapress Lux mobil mágnesterápiás készüléket, míg a budapesti Csík László egy vasaló jelét találta a matrica alatt. Vasárnapig még sok ajándék vár a Bors olvasóira.
Foris, Gergály

Nagyon szerettem volna egy Magnapress készüléket, már rég­óta nézegetem a Borsban – örült nyereményének Koczmann Ágnes. – Mindennap megveszem a kedvenc lapomat, egyetlen számot sem hagyok ki. Mindig játszom is, de most először fordult elő, hogy nyertem, méghozzá egy ilyen nagy értékű ajándékot.

Ágnes általában rögtön feltépi a matricát, amint megveszi az újságosnál a Borsot, de ezúttal nagyon sietett a munkahelyére, így csak ott vette elő. – Együtt ujjongtunk a kollégákkal. Nem hittem a szememnek, háromszor is összehasonlítottam a jeleket, biztos-e, hogy nyertem és éppen Magnapresst. Nagyon boldog vagyok, az egész családom hasznát veszi majd – tette hozzá Ágnes.

Évek óta minden reggel a Bors híreivel indítja a napot a budapesti Csík László is. Ő egy vasalót nyert. Az ajándéktárgyak közül semmi másnak nem örült volna jobban, hiszen a családnak most éppen erre volt szüksége. 

– Amikor olvastam a játékszabályokat és néztem a nyereményeket, arra gondoltam, milyen jó lenne, ha nyernénk egy vasalót, mert a régi már nem működik jól. Feltéptem a matricát, és elcsodálkoztam, mert a kocsi alatt pont három vasaló ábrát találtam. Nagyon örülünk neki, főleg a feleségem és a lányom. Minden kívánságunk így teljesüljön! – mesélte László.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.