A magyar fővárossal kasszíroz Hollywood

Hollywood
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 10. 15:00
Hiába kerül elő több tucat filmben Budapest mint helyszín, a magyar főváros nagyon keveset tud ebből kamatoztatni. A Bors összegyűjtötte azokat a legismertebb filmeket, amelyekben Budapest szerepel. Sokszor nem is nálunk forgattak a készítők.
Ferentzi András

– Pont olyan, mint Budapest volt – veti oda Sólyomszemnek a Fekete Özvegyet alakító Scarlett Johansson az elmúlt évek egyik legtöbb bevételét produkáló Bosszúállók című képregénymozi egy kulcsjelenetében. A világsikerű filmben meglepő volt a magyar fővárosra tett utalás, de ha jobban utánanézünk a dolgoknak, akkor úton-útfélen előkerül Magyarország a hollywoodi filmekben.

Arról eddig is sokszor lehetett hallani, ha filmet forgattak Magyarországon, de Budapest csak a legritkább esetekben alakíthatta önmagát. Inkább Berlinnek, Buenos Airesnek vagy Párizsnak adták el az Andrássy utat. Most azokat a filmeket gyűjtöttük csokorba, ahol végre megmutathatta valódi önmagát a magyar főváros.

Még úgy is, ha nem itt forgatták a jeleneteket. A hónap végén érkezik például Wes Anderson új filmje, amelynek még a címe is utal Magyarországra, de a Grand Budapest Hotelt Németországban vették fel.

Statham kétszer

Az első nagy mozi, amelynek Budapest volt az otthona, az Eddie Murphy és Owen Wilson főszereplésével készült 2002-es Én, a kém című akciófilm. Nem csoda, hiszen a mozi producere Andy Vajna volt. A film nagy részét az eredeti helyszíneken forgatták. Két évvel később jött Hugh Jackmannel a Van Helsing című vámpíros akciómozi, amelynek egyik fontos momentuma játszódik Budapesten, pedig a jeleneteket Prágában rögzítették.

2008-ban érkezett a Szállító harmadik része, amelyet Romániában vettek ugyan fel, de a sztori szerint Budapestre ­látogat benne Jason Statham. Az angol színészt egyébként nemsokára megint vendégül láthatjuk – ezúttal már tényleg –, hiszen hamarosan kezdetét veszi a Susan Cooper című kémfilm forgatása. A hírek szerint itt önmagát játszhatja Budapest. 

Az ügynökök halála

2011 Budapest éve volt: két nagy külföldi film nyitójelenete is itt játszódott, de csak az egyiket vették fel Magyarországon. A Tom Cruise jegyezte Mission: Impossible 4. része a Keleti pályaudvarról indul. Itt ölik meg a Josh Holloway alakította ügynököt.

A sztárok azonban nem jöttek Magyarországra, Prágában forgattak. A Suszter, Szabó, Baka, Kém ügynökmoziban pedig szintén egy pesti gyilkossággal rajtol a sztori, Kálloy Molnár Péter végez Mark Strong karakterével. Ezt már itt vették fel.

MacGyver kamu pestje

A mozivászon mellett a soro­zatok is szeretik Budapestet. Az itthon is sikerrel vetített MacGyver egyik 1985-ös epizódja, a Budapesti tolvaj játszódik itt. Los Angeles-i stú­diók­ban forgattak, de még a külső jeleneteket is valószínűleg Rómában vették fel, annyira olaszos a környék.

Ráadásul a pesti belvárosból öt perc alatt érnek egy autós üldözés során az osztrák határra. Ezenkívül még az Alias és a Chuck című sorozatok egy-egy része is játszódott már Budapesten, de persze ezeket is külföldi stú­diók­ban, kék háttér elôtt vették fel. 

Hiábavaló próbálkozások?

Fontos kérdés természetesen, hogy Magyarország képes-e kihasználni az ebben rejlő reklámlehetőségeket, azaz jönnek-e a turisták azért, mert Budapestről beszélnek a képregényhősök.

– Sajnos mi nem érezzük, hogy annyira felkeltené a külföldi turisták figyelmét az ilyen reklám. Ezek csak villanásnyi képek. Ha mondjuk egy egész filmet szentelnének a fővárosnak és épületeinek – különösen ha az éjszakai, kivilágított Budapestet mutatnák be –, akkor annak biztosan lenne vonzereje, ez utóbbi ugyanis az, ami a leginkább elvarázsolja az idelátogatókat – mondta a Borsnak Bálint Zoltán, a Magyarországi Idegenvezetők Szövetségének elnöke.

– Arról nem is beszélve, hogy két nagy gond van a fővárosban, egyrészt a belváros több pontjáról kitiltott buszok, amelyek így nem vihetik a turistákat a látványosságok közelébe, másrészt pedig az ál-idegenvezetők, akik jogosulatlanul dolgoznak, és csak rontják a magyarok jó hírét – tette hozzá a szövetség elnöke. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.