Egy anyának a gyermeke elvesztése egyet jelent a világ összeomlásával. Ez a sosem múló fájdalom emészti Csehi Éva lelkét is, akinek gyermeke 2010 márciusában hunyt el furcsa körülmények között.
A 33 éves Évi élettelen testére Budapesten a Margitszigeten találtak rá. Testén sérülések éktelenkedtek, telefonja eltűnt, ruháit kifordítva adták rá – mint azt a későbbi bírósági ítéletben is megállapították –, testét valószínűleg odavitte valaki. Viszont a helyszínen talált üres gyógyszeres dobozok láttán a rendőrség egyértelműen megállapította: öngyilkosság történt, ezt támasztja alá a toxikológiai vizsgálat is.
Az anya nem tudott ebbe beletörődni, ezért bírósághoz fordult. Igazat adtak neki, és megállapították, hogy a rendőrorvosi jelentésben és a boncolási jegyzőkönyvben is komoly hiányosságok és szabálytalanságok vannak. Sokan talán már meg sem lepődnek ezen a típusú hanyagságon.
De azért az mégiscsak felháborító, hogy a nyomozó hatóság részéről fel sem merültek olyan kérdések, hogy vajon hol volt az elhunyt a halálát megelőzően, hogy került a mobiltelefonja az egyik férfi ismerőséhez, vajon ki és miért adta rá a ruháit kifordítva, és egyáltalán, ki vitte a Margitszigetre? A kérdések egyre csak kavarognak Csehi Éva fejében, aki még mindig reménykedik benne, hogy kiderül az igazság.
Én megértem azokat a rendőröket is, akik ezeket a sorokat olvasva kollégáik védelmére kelnek. A mundér kötelez. De emlékeztetném is őket, hogy felesküdtek rá: mindent megtesznek a köz szolgálatáért. Csehi Éva lányának ügyét – láthatóan – szerették volna minél hamarabb letudni. Ne történjen ilyen, de akkor is ilyen hamar letudnák a hivatalos köröket, ha az ő gyermeküket találnák holtan egy bokor alatt?
