A baleset még január 21-én történt, amikor a rendőr dandártábornok szolgálati autójával a Külső Szilágyi úton haladt Budapestről Dunakeszi felé - olvasható az MTI-n. A férfi azonban ittas volt, így kocsijával felhajtott egy terelőszigetre és egy jelzőlámpának ütközött. Azonban ez nem állította meg, gázt adott, és tovább ment, de nem jutott sokáig: az M0-ás autópályán lelassult, majd megállt a kocsi, miközben folyamatosan járt a kék villogó.
Balszerencséjére mögötte éppen járőrök haladtak, akik azonnal igazoltatták, megszondáztatták, amit megtagadott, így elvitték vérvételre, ami igazolta ittasságát. Később bíróság elé állították, a Dunakeszi Járási Bíróság gyorsított eljárásban hozott ítéletet, mely szerint hatszázezer forintot kell fizetnie és három évre bevonják a jogosítványát.
A Pestvidéki Nyomozó Ügyészség ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt állította bíróság elé a rendőr dandártábornokot, és a vádiratban foglaltaknak a bíróság helyt adott - mondta Gyugyi Csilla, a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség szóvivője az MTI-vel.
Koszta János, a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője azt mondta, hogy az ügyész indítványozta a dandártábornok lefokozását, de a bíróság elutasította ezt az indítványt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.