Fogdosta magát és verte feleségét unokája előtt a nagypapa

perverz
PUBLIKÁLÁS: 2014. február 22. 21:30
Össze-vissza verte magatehetetlen, Alzheimer-kóros feleségét saját kilencéves kisunokája előtt egy 68 éves tatai nagypapa. A férfi még perverz dolgokat is tett a kiskorú előtt. Vádat emeltek ellene.
Bors

A 68 éves férfi még 2012 nyarán vigyázott a nyári szünetben 9 éves kislány unokájára - olvasható a kemma.hu oldalán.

A férfi azonban megdöbbentően viselkedett: a kislány előtt ütötte-verte Alzheimer-kóros, magatehetetlen, súlyos beteg feleségét, a kislány nagymamáját, nem is egyszer, hanem naponta akár többször is.

Ezenkívül perverz módon viselkedett a gyerek előtt: olyan alsónadrágban járkált, amelyből a nemi szerve kilógott. A kisgyereket ez zavarta is, szólt nagypapájának, hogy takarja el kilógó részeit, a férfi azonban erre nem volt hajlandó, sőt, egyik alkalommal simogatni kezdte magát, és azt mondta: gyere a papához.

– A gyermekkorú sértett érzelmi érintettsége egyértelműen megállapítható, illetőleg a nagymamát ért bántalmazástól a sértett egyértelműen elhatárolódott, félt, mert a nagymama nem tudta megvédeni magát - szólt az ügyészség közleménye a kemma.hu szerint. - A vádlott súlyosan megszegte a kiskorú nevelésére, felügyeletére vonatkozó kötelességeit, s ezzel veszélyeztette a gyermekkorú sértett érzelmi, erkölcsi fejlődését - zárult a közlemény.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.