A 34 éves nő azonban már nem, mint szupermami szerepel a köztudatban. Andreáról a napokban kiderült, hogy szexuális kapcsolatot ápolt egy nála huszonegy évvel fiatalabb tini fiúval.
A 13 éves srác a telefonja miatt bukott le, amiben a szülők rengeteg szexképet és erotikus tartalmú szöveges üzenetet találtak. Miután számon kérték a fiúkat, azonnal a rendőrségre mentek feljelentést tenni, és bár a srác nem akarta elmondani, ki az a nő, akinek a nemi szervéről képek készültek, végül kénytelen volt bevallani, hogy a híres anyukáról van szó.
A srác elbeszélése szerint a kapcsolatot Andrea kezdeményezte. A nő meghívta vendégségbe az utcában lakó fiút, leültette a kanapéra majd ráparancsolt, hogy vegye le a nadrágját. A tini engedelmeskedett, a nő pedig az ölébe ült, és szeretkezett vele. A fiú vallomásában az is szerepel, hogy több alkalommal a nő kocsijában érintkeztek, ezeken az alkalmakon Andrea szájjal elégítette ki a fiút.
A nő, aki házi őrizetben várja a tárgyalást, nagy bajban van, hiszen a vád ellene folytatólagosan elkövetett nemi erőszak. Az Arkansas-i törvények szerint ez főbenjáró bűn, akár tíz évet is kaphat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.