Még mindig az éden foglya Patrícia és kisfia

Nyíri Patrícia
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 28. 12:00
Bora Borán ma lenne a válópere Nyíri Kovács Patríciának, de állítja: férje, S. I. Lee hiányosan küldte meg a dokumentumokat, és azt is csak pár napja. Az asszony halasztást kér, mert nem tudott a tárgyalásra felkészülni.
Balajti Péter

történet Mint arról a Bors az elsők között beszámolt: 2011 óta kénytelen Francia Polinéziában, Bora Borán élni Nyíri Kovács Patrícia, akit állítása szerint fiával tart sakkban válófélben lévő férje. Az édesanyát és apukáját telefonon érte utol a Bors Bora Borán.

– Január 28-ra írták ki a következő bírósági tárgyalást, ám halasztást kérünk, mert csak pénteken kaptuk meg a másik fél dokumentumait, ráadásul mellékletek nélkül. Így lehetetlen volt felkészülni – kezdi Patrícia, aki hangsúlyozza: hivatalos okirattal tudja igazolni, hogy az egész eljárás illegális. – A polgármester levélben erősítette meg, hogy a férjem, a gyerme­künk és az én részemre kiállított lakcímigazolások érvénytelenek, hiszen megérkezésünk után tíz nappal állították ki, holott azt csak hat hónap folyamatos helyben lakás után tehették volna meg.

Ráadásul keresetet csak ezután hat hónappal lehetett volna beadni, de mivel ez jóval korábban megtörtént, így az egész mostani válóper érvénytelen. A fiammal 815 napja vagyunk foglyok a pokoli édenben – magyarázza Patrícia. Édesapja, Nyíri Iván azt mondja, a közokirat-hamisítás és a közokiratokkal való visszaélés mellett gyerekrablás, erőszakos visszatartás, kiskorú veszélyeztetése miatt is eljárást kezdeményeztek a férj ellen. Sőt, családon belüli erőszak miatt büntetőper indult kint és hazánkban is. 

– Hálásak vagyunk a magyar államnak, amiért kiemelten kezeli az ügyünket. A párizsi magyar konzul például kétszer is elutazott a főügyészhez, hogy beszéljen vele az esetről – magyarázza Pati édesapja, aki bízik abban, hogy Magyarországra kerülhet az ügy. Dr. Jánó Christopher, a férj, S. I. Lee ügyvédje így reagált a Borsnak: – Mivel a magyar bíróság megállapította, hogy joghatósága nem kizárólagos, és ugyanezen felek között már folyamatban van Francia Polinézián egy házasság felbontása iránti per, ezért a magyar bíróság a feleség keresetét eluta­sította. Az emberrablásra és egyéb bűncselekményekre vonatkozó állításokat ügyfelem határozottan visszautasítja – zárta rövidre a témát a jogi képviselő. Balajti Péter

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.