Nehéz lenne nagyobb taplót találni Anton Casey-nél az biztos. A 39 éves bankár Szingapúrban dolgozott egy menő cégnél és hülyére kereste magát más emberek nyomorán. Egyik nap azonban elromlott a sportkocsija és kénytelen volt “leereszkedni” a pórnép közé, azaz tömegközlekedéssel ment munkába és vitte suliba a kisfiát. Erről azonban képet is kiposztolt az alábbi szöveggel: “Papa hol a kocsid és ki ez a sok szegény ember?”. De utálkozott a taxisofőrökön és a többi utcán lévő emberen is. A nap végén pedig ömlengős posztban tudatta a világgal, hogy végre visszakapta szeretett kocsiját.
Az ügy persze óriási felháborodást váltott ki az emberekből. Casey – aki 12 éve élt Szingapúrban, egy helyi szépségkirálynőt vett feleségül – még a magyarázkodásnál is bunkó volt, szerinte ugyanis nem őt kellene bántani a szegénység miatt, hanem a szegények szüleit, amiért rosszul nevelték őket. Ez csak újabb olaj volt a tűzre, így végül Casey a sorozatos halálos fenyegetések miatt kénytelen volt elmenekülni a miniállamból - írja a Daily Mail.
Családját repülőre ültette és Ausztráliába menekült. A repülőtéren sapkát húzott az arcába, hogy ne ismerjék fel. Közben munkaadója, a Crossinvest Asia – szintén a Facebookon keresztül – bejelentette: azonnali hatállyal kirúgták Casey-t az állásából. A 39 éves bunkó bankár most minden fórumon térdenállva esedezik bocsánatért. Hiába.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.