Késelés lett egy elfajult családi vitából Etyeken

Etyek
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 21. 18:00
Egy családi vita során mellbe szúrta saját sógorát egy 42 éves etyeki férfi. K. Károly még egy kisbaltával is nekiment rokonának, azonban a rendőrök időben közbeléptek, és őrizetbe vették a támadót.
Bors

A 42 éves K. Károly saját etyeki otthonában vitatkozott össze sógorával - olvasható a police.hu oldalán. A férfi egyre hevesebben veszekedett rokonával, majd a vita hevében előkapott egy kést, és mellkason szúrta sógorát.

A támadó nem állt le, megpróbált többször is lesújtani, azonban a vérben úszó rokon nem hagyta magát, kicsavarta támadója kezéből a kést. Az ámokfutó Károly azonban nem adta fel, felkapta a közelében lévő kisbaltát, és azzal ment volna neki sérült sógorának. Ez már nem jött össze neki, ugyanis időközben befutottak a korábban már riasztott rendőrök, és megakadályozta, hogy Károly megölje rokonát. A férfit elfogták.

– K. Károlyt a rendőrök előállították a Fejér Megyei rendőr-főkapitányságra, ahol gyanúsítottként hallgatták ki emberölés kísérletének elkövetése miatt. Ezt követően bűnügyi őrizetbe vették - tájékoztat a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.