Ízléstelen: Schumival szülinapozott az RTL

Michael Schumacher
PUBLIKÁLÁS: 2014. január 06. 18:00
Miközben a síbalesetet szenvedő Michael Schumacher állapota továbbra is kritikus, a német RTL egy vidám köszöntőt játszott be a pilótától a csatorna jubileuma alkalmából, ami óriási botrányt kavart.
Bors

Kiverte a biztosítékot az RTL tévécsatorna 30. születésnapja alkalmából hétvégén leadott Schumacher-gratuláció.

A grenoble-i kórházban agyműtéten átesett és kilencedik napja mélyaltatásban tartott expilótával korábban felvett anyag sugárzását a nézők többsége kifejezetten ízléstelennek tartotta. Az adó illetékesei azonban azzal védekeznek, úgy érzeték, nélküle nem lenne teljes a műsor, ám a történtekre tekintettel jelentősen lerövidítették az üzenetét.

A meribeli sípálya üzemeltetői sem tétlenkednek, a Bild című lap úgy tudja, a Francia Síszövetség korábbi ügyvédjét, Maurice Bodecher-t bízták meg, hogy képviselje őket, amennyiben Schumacher-családja perre megy. Könnyen lehet ugyanis, hibáztak azzal, hogy a sziklás részre – ahol az autós legenda bukott – nem figyelmeztették a síelőket.

Főleg azután, hogy a ráesett hótól a legtöbb kő láthatatlanná vált. Szakértők szerint ugyanis Ausztriában vagy Szlovéniában a hasonlóan veszélyes szakaszokra táblával hívják fel a figyelmet, vagy egyszerűen elkerítik.

A súlyos balesetnek egyébként egyetlen pozitív hozadéka is akad, ugyanis a Telegraph arról számolt be, hogy az utóbbi napokban jelentősen megnőtt a síboltok bukósisak-forgalma. Van olyan üzlet, ahol négyszer annyi védőfelszerelés fogy, mint korábban.

Elkészült az elemzés

Habár hivatalosan napok óta nincs újabb bejelentés Schumacher állapotáról – ami Sabine Kehm szóvivő korábbi kijelentése alapján azt jelzi, nincs lényegi változás –, a francia Le Journal du Dimanche lap mégis arról írt, az orvosok újabb agyi CT-t csináltak, s ez alapján rossznak ítélték a pilóta felépülési esélyeit.

A baleset körülményeit vizsgáló ügyészség pedig szerda 11 órára ígért tájékoztatást, ahol többek között Schumi sisakkamerás felvételének kielemzéséről is beszámolnak.

Nem törlik az oldalakat

Maradhatnak a Facebookon a RIP Michael Schumacher (Rest in Peace – Nyugodj békében!) lapokat, amelyek elárasztották a közösségi fórumot. A szabályzat szerint ugyanis azoknak is létrehozható ilyen oldal, akik még életben vannak.

A Bunte német lap pedig azt idézte fel, hogy 2010-ben Schumi elárulta nekik, van végrendelete, amelyet nem kifejezetten az F1 miatt csináltatott, hanem mert bármikor történhet vele valami.

Elárverezik a Ferrariját

Az üzlet, az üzlet. A Bannett-Jackson autós aukciós ház vasárnaptól árverésre bocsátja azt az 1998-as Ferrari F300-as versenyautót – összesen kilenc példány készült belől –, amelyet Schumacher 38 alkalommal vezetett.

Az autóban még az eredeti tízhengeres motor van, és kiváló állapotú, ezért mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki haza szeretné vinni. Licitálni egy hétig lehet rá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.