Akció volt Debrecenben. A Terrorelhárítási Központ munkatársai és a rendőrök négy férfit fogtak el a városban - írja a Police.hu. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett, teljesítményfokozó szerrel visszaélés bűntett és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást F. Gergő Péter és G. Zoltán ellen.
A két férfi tegnap egy debreceni sportpálya mellett kábítószergyanús anyagot adott el egy létavértesi és görbeházi lakosoknak, akik ezután gépkocsijukkal elhajtottak a helyszínről. Az egyenruhások a vásárlók után sietettek, akiket Debrecen határában elfogtak és a megyei rendőr-főkapitányságra előállítottak, ahol a nyomozók új pszichoaktív anyaggal visszaélés vétség elkövetésének miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 37 éves N. Miklóst és a 46 éves Sz. Csabát. Ők az eljárás során szabadlábon védekezhetnek.
Az összehangolt akció keretében a nyomozók az eladók után mentek a kézre kerítésük érdekében. Mivel az eljárás során információ merült fel arra, hogy a két kereskedő közül az egyik lőfegyverrel rendelkezhet, ezért őket a Terrorelhárítási Központ speciálisan képzett műveleti egysége fogta el a Csapó utcában.
A főkapitányságra előállított 32 éves F. Gergő Pétert és a 25 éves G. Zoltánt a nyomozók kihallgatták, majd őrizetbe vették, egyben előterjesztést tettek a két helyi terjesztő előzetes letartóztatásának indítványozására. A gyanúsítottaknál talált fehér porról a szakértői vizsgálat megállapította, hogy pszichoaktív anyag.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.