A modern ember negyvenezer évvel ezelőtt érkezett Afrikából az európai kontinensre, a Neander-völgyi ember addigi életterére, így a két faj 10-12 ezer évig egymás mellett élt, ám ezután a régészeti leletek között már nem találjuk nyomát a Neander-völgyieknek.
Állatias ősök
A Neander-völgyieknek hátrahajló, rövid és lapos homlokuk, erős, kiálló arccsontjuk volt, a férfiak 165, míg a nők 155 centi magasak lehettek. Jellemzőjük a széles, hatalmas orr, a csapott áll (ezzel szemben a Homo sapiensnek előrenyúló állcsontja volt), a rövidebb nyak és a rendkívül izmos, zömök testalkat – tehát sokkal inkább állatszerűek voltak, mint a mai emberek. A medencecsont vizsgálata azt mutatja, hogy a terhességük 11 hónapig is eltarthatott, így fejlettebb csecsemőt hoztak a világra, ám a felnőtté érésük is jóval gyorsabb volt, a nők alig harminc, a férfiak legfeljebb negyven évig éltek.
Ezzel szemben a Homo sapiens átlagéletkora ezt évekkel meghaladta, és ez az evolúciós különbség már önmagában is elegendő lehetett ahhoz, hogy a Neander-völgyiek a Homo sapiens európai megjelenését követő tízezer évben kihaltak.
Beszédes nyelvcsont
Mindezek ismerete azért is fontos, mert a tudósok sokáig meggyőződéssel vallották, hogy a Neander-völgyi ember nem rendelkezett például a beszéd képességével, és ez az óriási hátrány is hozzájárulhatott ahhoz, hogy az utolsó nagy jégkorszak idején elveszítették az evolúciós harcot. Egy 1989-es, Izraelben talált lelet ismételt vizsgálata azonban azt mutatja, hogy a Neanderv-ölgyiek összetett beszédre is képesek voltak.
A hatvanezer éves nyelvcsont paraméterei alapján elvégzett számítógépes szimuláció bebizonyította, hogy a nyelvcsont nem csupán külalakjában volt olyan, mint a modern emberé, de anatómiailag nagyon hasonló módon működött, lehetővé téve a finom kommunikációt. Márpedig a beszéd és a nyelvhasználat az egyik olyan alapvető tulajdonság, amely az állatvilágból kiemeli az embert. Egyrészt mert nagyfokú szervezettséget tesz lehetővé, másrészt pedig az idősödő korosztály a fiataloknak szóban át tudja adni a maga tapasztalatait. Így az újabb generációk már eleve magasabb fejlettségi szintről indulhattak.
A fejlődés zsákutcája
A Neander-völgyiek tehát képesek voltak az összetett nyelvi rendszer használatára, ám mivel átlagosan akár öt-nyolc évvel is kevesebb ideig éltek, mint a Homo sapiens, a generációk kevésbé tudták továbbadni a tapasztalataikat. Ezek szerint a beszéd hiánya kevésbé, ám a genetikai sajátosságaik sokkal inkább hozzájárultak ahhoz, hogy ők az evolúciós versenyfutás vesztesei, így a Neander-völgyi ember – sok százezer éves földi jelenlét után – az emberi fejlődés egyik zsákutcája lett, és genetikailag semmiképpen sem lehet a mai ember ősének nevezni.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.