Szörnyű jelenetekről számoltak be a sérültek

sérülés
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 21. 11:30
Halálos áldozata nincs, de nyolcvannyolc sérültje van az Apollóban történt omlásnak. A darab felénél történt a baleset.
Bors

Egy majdnem telt házas előadás közben szakadt le a londoni Apollo Színház teteje csütörtök este. A balesetnek halálos áldozata nem volt, ugyanakkor a mentők jelentése szerint 88 sérültet szállítottak kórházba, közülük hét ember állapota súlyos. A teátrumban a tetőomlás után hatalmas pánik tört ki, a sérültek szállításához még az ikonikus londoni emeletes buszokat is befogták.

– Nagyjából az előadás fele mehetett le, amikor reccsenést hallottunk, a következő pillanatban pedig több száz kilónyi törmelék zuhant le a közönségre. Mindenki sikoltozni kezdett, és elsősorban a kiskorúakat próbálták menteni a szüleik. Szinte semmit sem lehetett látni a portól – nyilatkozta az egyik szemtanú a brit ITV-nek.

Az előadás idején 720-an tartózkodtak a nézőtéren, és egyelőre nem tudni, mi okozhatta a szerencsétlenséget. A lehetséges okok között felmerült, hogy az épületet villámcsapás érhette, ám ezt a szakértők később kizárták.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.