Szerelmet ígért, pénzt csalt ki Éva és Katalin

hirdetés
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 03. 20:15
A Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást folytat csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt B. Éva 36 éves és J. Katalin 30 éves kiskunfélegyházi lakosok ellen.
Bors

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint B. Éva, barátnője J. Katalin közreműködésével az egyik újság társkereső rovatában feladott hirdetésen keresztül 2013. február 22-én megismerkedett a sértettel, akinek álnéven mutatkoztak be - írja a police.hu

Az első találkáknál J. Katalin jelenlétével és magatartásával a barátnője iránti bizalmat kívánta erősíteni a férfiban. B. Éva azzal hitegette, hogy közös jövőt szeretne, amit a férfi el is hitt. Több alkalommal kért kölcsön készpénzt partnerétől kitalált dolgokra hivatkozva, továbbá különféle háztartási felszereléseket és műszaki cikkeket vásároltatott vele, de ezekből semmit sem fizetett vissza.  

Egy másik újságban feladott hirdetésen keresztül megismert férfivel 2013. május és július közötti időben tartotta a kapcsolatot, akinek szintén álnéven mutatkoztak be és tőle is különféle ürügyekkel csaltak ki pénzt.
 
A két nőt gyanúsítottként hallgatták ki a nyomozók. B. Évát őrizetbe vették a rendőrök és kezdeményezik előzetes letartóztatásának elrendelését, bűntársa szabadlábon védekezhet.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.