Semmi sem szent: üzletet csinálnak Schumacher tragédiájából

síbaleset
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 31. 07:15
Nem az emberbaráti szeretet, hanem a pénzsóvárság vezérli azokat, akik máris több Facebook-csoportot hoztak létre a síbalesetet szenvedett Forma–1-es pilóta emlékére. Sok látogató esetén busás haszonnal lehet ezeket az oldalakat reklám céljára értékesíteni.
K. B. V.

Ki gondolta volna, hogy Michael Schumacher súlyos balesete nem csak együtt­érzést vált ki az emberekből? A hétszeres világbajnok súlyos síbalesetéből haszonlesők próbálnak könnyen, gyorsan meggazdagodni.

„R.I.P. Michael Schumacher”, vagyis „Nyugodj békében, Michael Schumacher!” – névvel már több csoport alakult a legnagyobb internetes közösségi oldalon, ahol Schumi rajongói tömegesen lájkolták az elhunytnak kijáró részvétnyilvánítást. Tették ezt annak ellenére, hogy az oldalak létrehozásakor is küzdöttek az orvosok a vasárnap délelőtt, a Francia Alpokban sziklának csapódott sportoló életéért.

A gyászoldalak létrejöttét magyarázhatnánk azzal, hogy a sporttörténelem egyik legnagyobb autóversenyzőjének rajongói már felkészültek a legrosszabbra, csakhogy nem erről van szó.

A sok látogatót vonzó Facebook-oldal ugyanis kiváló üzlet, és Michael Schumacher nevére – érthetően – most rengetegen kattintanak a közösségi portálon, s az oldal létrehozói ezrével gyűjtik be a lájkokat. Ezek pedig később kisebb vagyont érnek. Hogyan lehetséges ez?

Közeli példa a nemrég elhunyt Paul Walker, az őt gyászoló oldalakra a színész ismertségének köszönhetően szintén sok lájk érkezett. Pár nap múlva azonban a legtöbb oldalon már nem az együttérző, gyászoló hozzászólások voltak többségben, hanem reklámok, kecsegtető ajánlatok, „kihagyhatatlan” lehetőségek.

– Ma már bevett szokás cukiságokkal, vicces idézetekkel vagy akár egy híresség halálhírével, esetleg álhírrel felfuttatni egy oldalt, majd azt reklámcélokra eladni – magyarázta Morvai Levente informatikai szakember, aki azt is elárulta: a legnagyobb külföldi webáruházban, de magyar oldalakon is lehet lájkokat vásárolni.

Sok celebet gyászoló oldalt tehát nem a gyászolni vágyók készítenek, hanem számító üzletemberek.

Hogy mennyire jó üzlet mindez, azt pontosan mutatja, hogyha magyar oldalon vásárolunk hasonlóképpen bejáratott oldalt, stabil és jelentős ismerősszámmal, akkor egy személyért 3-4 forintot kell fizetnünk. Ez egy százezrek által kedvelt oldalnál milliós bevétel, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy egyetlen fillért sem kellett befektetnie a haszon­élvezőnek.

– Ilyen oldalt bárki létrehozhat a Face­bookon, és aztán pénzzé teheti – folytatta a szakember, hozzátéve: egy egyszerű beállítással letilthatjuk a kéretlen tartalmat, ha azt látjuk, hogy valaki kedvencünk súlyos tragédiájából próbál meggazdagodni.

A meribeli sípálya, ahol a baleset történt

Sporttársai imádkoznak Schumiért

Felipe Massa, Schumacher korábbi pilótatársa: – Imádkozom érted, testvérem! Remélem, hogy gyorsan felépülsz majd. Isten áldjon, Michael.

Sebastian Vettel, négyszeres világbajnok pilóta: – Sokkolt az eset, remélem, minél előbb jobban lesz Schumi, akinek rengeteget köszönhetek. Kitartást és erőt kívánok a családjának.

Giancarlo Fisichella, Schumacher korábbi versenytársa: – Szörnyű hír… Most rajtad a sor Michael, te vagy a férfi, és te vagy a legjobb… Ez a legnehezebb versenyed, de biztos vagyok benne, hogy újra itt leszel velünk.

Jenson Button, a McLaren pilótája: – Michaelnek több ereje van, mint bárkinek ahhoz, hogy túlélje ezt.

Rubens Barrichello, a német korábbi csapattársa: – Ami igazán számít az életben, azok a szép és boldog idők, amiket nem feledünk. Imádkozunk érted… 

Schumacherért a kórházban szorít és imádkozik felesége, Corinna, valamint gyermekeik

Baumgartner: a jó formája segíthet

Baumgartner Zsolt, az egyetlen magyar F1-es pilóta a kevés magyar közé tartozik, aki személyesen ismeri Schumachert.

– Remélem, hogy mint annyiszor, most is szerencséje lesz – mondta Zsolt. – Bízom benne, hogy felépül, és nem lesz maradandó károsodása. Reményeimet az támasztja alá, hogy Schumacher a Forma–1 befejezése után is nagyon aktív maradt, jó fizikai állapotban van, ami nyilván egy ilyen esetben csak a hasznára válhat. Tudom, hogy egy ilyen jellegű sérülésnél az embernek, bármilyen jó formában van, akadnak korlátai, ennek ellenére azonban bizakodom és szorítok érte.

A grenoble-i kórház szakemberei – (balról) Stephan Chabardes idegsebész, Jean-Francois Payen aneszteziológus főorvos, Marc Penaud igazgató és Emmanuel Gay idegsebész főorvos – nem tudtak sok biztatót mondani, szerintük képtelenség megjósolni a jövőt

Percről percre

vasárnap, 11.07: egy kijelöletlen sípályán fejjel egy sziklának csapódik, a haláltól a bukósisak menti meg.

11.15: még tudatánál van, de sokkos állapotban, a kiérkező orvosok kérdéseire nem tud értelmes válaszokat adni.

11.25: mentőhelikopterrel először a moutiers-i kórházba szállítják.

12.00: később átszállítják a grenoble-i kórházba, ahova már kómában érkezik.

17.45: délután még az a hír járja, hogy a korábbi pilóta sérülése súlyos, de nem életveszélyes.

22.30: este jön az első hiva­talos bejelentés, hogy Schumacher állapota kritikus, súlyos agyi traumát szenvedett, azonnal idegsebészeti beavatkozáson esett át.

hétfő, 11.03: a grenoble-i klinika professzorai elárulják, az F1-es legenda mesterséges kómában van, állapota válságos, az agyvérzés és a nyomás csökkentése miatt megnyitották a koponyáját, nincs kizárva, hogy maradandó agykárosodást szenvedett.

15.00: Sabine Kehmen, Schumacher szóvivőjén keresztül üzen a család: köszönik a támogatást, de nyugalmat kérnek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.