Rászállt a bírókra a Fidesz

kritika
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 10. 12:00
Puhának tartott ítélet, milliomosnő előzetese, a devizahitelesek – ezek azok a bírósági ügyek, amelyek kiakasztották a kormányt. Orbán kritizálta a Cozma-ügy verdiktjét, Rogán Rezesová ügyében mondta el, szerinte mi a jó döntés. Ami még aznap meg is született.
Bors

A bí­róság független, munkájába sen­ki, így a politikusok sem szólhatnak bele – ezt biztosítja az Alaptörvény.

Tudják ezt a Fidesz politikusai is. De azért az utóbbi hónapokban rendre elmondják, milyen ítéletet tartanának jónak. Olyan ügyeket pécéznek ki, amik a választóikat is izgatják. És azt mondják, amiről úgy hiszik, a választóik is hallani szeretnének. A bíróságok szerint a kampányfogással az a legnagyobb baj, hogy azt sugallja, mintha a kormánynak beleszólása lenne az ítélkezésbe.

Cozma-ügy – enyhének találták 

(2009-ben halálra szurkálják Veszprémben Marian Cozma kézilabdá­zót)

2012. április 27. Az életfogytiglanra ítélt Raffael Sándor és Németh Győző büntetését 18-18 év börtönre, Sztojka Iván 20 év fegyházbüntetését 8 év börtönre enyhítette a Győri Ítélőtábla.

2012. május 7., parlament: Egyedül a gyilkosok elégedettek az ítélettel – mondta Mirkóczky Ádám (Jobbik).

Orbán Viktor válasza: – Négyszemközt azt mondanám, egyetértek önnel, de nagy nyilvánosság előtt ezt nem tehetem, ezért nem teszem.

2012. május 14. Navracsics Tibor igazságügyi miniszter szakértői véleményt kért a Kúria elnökétől, hogy az ítélkezési gyakorlat kellő szigort mutat-e.

Devizahiteles-döntések – gyomrozták a Kúriát

(A bíróságok többször egymásnak ellentmondó ítéleteket hoznak, ezt sérelmezi a kormány)

2013. november 8. Orbán Viktor egységes határozatot sürget: – Ez a határozott kérésünk van a Kúriához – mondta a kormányfő a közrádióban.

2013. november 13. A Kúriára vár a kormány – mondta többek között Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter.

Ároktői banda – per közben változott a törvény

 (2009-ben tucatnyi támadást hajtottak végre idős emberek ellen. Közülük ketten belehaltak. A házi őrizetből az ügy két szereplője Svájcba szökött)

2013. november 11. A parlament gyilkosságok esetében megszüntette, hogy négy év előzetes letartóztatás után házi őrizetbe kerüljön a vádlott. A sietség oka: az ároktői banda egyik tagja éppen szabadulna.

2013. november 26. A bíróság – az új jogszabály szerint eljárva – nem engedi haza a vádlottat.

2013. november 26. Rogán Antal. A Fidesz-frakció üdvözli az ároktői banda ügyében hozott bírósági döntést.

Rezesová – vissza a börtönbe

(Eva Rezesová 2012-ben okoz balesetet, négy halálos áldozata van a karambolnak)

2013. november 22. Rezesovát 6 év fogházra ítélik, a jogerős ítéletig házi őrizetbe kerül.

2013. december 3. Rogán Antal Rezesová albérlete előtt: – Az egy dolog, hogy a bíróság milyen ítéletet szab ki rá, de elfogadhatatlan, hogy rögtön, a másodfokú bírósági eljárás előtt luxuskörülmények közé, házi őrizetbe helyezik. Ez elfogadhatatlan.

Rezesovát Rogán üzenete után órákkal visszavitték a Gyorskocsi utcába.

Visszaszóltak a képviselőknek

Példátlan, hogy egy politikus a jogerős bírósági döntés előtt kinyilvánítsa, milyen jellegű határozatot tartana elvárhatónak – mondta Bánáti János,
a Magyar Ügyvédi Kamara elnöke. De a Magyar Bírói Egyesület sem hagyta mindezt szó nélkül: „Más hatalmi ágak képviselői nem fogalmazhatnak meg nem jogerős bírósági döntésekkel szemben elvárásokat” – állt a közleményükben. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.