Nem akart karácsonykor dolgozni, kirúgták

bosszú
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 18. 13:30
Egy oxfordshire-i szakácsot arra hivatkozva bocsátotta el főnöke, hogy meg akarta tagadni a munkát karácsony napján. Jim Knight végül édes bosszút állt egykori alkalmazóin és azóta már új munkahelyet is sikerült találnia.
Bors

A brit Jim Knight mindössze egy szabad hétvégét, valamint egy december 25-ei szabadnapot szeretett volna, ám főnökei a The Plough nevű pubban egy korábbi megállapodásra hivatkozva nem engedélyezték neki a pihenőt. Mivel a séfként dolgozó férfi továbbra sem akart az ünnepnapon dolgozni, ezért a vezetőség azonnali hatállyal elbocsátotta.

Knight bosszúból a cége Twitter-oldalán több posztban is egykori munkáltatóit és annak munkamódszereit ekézte, többek között avval, hogy az étterem ahol dolgozott, olcsó szupermarketekből szerzi be az alapanyagait. Természetesen a Plough vezetése kikérte magának a vádakat, és szerintük Knight állításai valótlanok és kizárólag az elkeseredettség szülte őket.

A szakács azzal védekezett, hogy az oldalt ő maga hozta létre, és ilyen jogon, attól függetlenül, hogy őt kirúgják, attól még az oldal az ő tulajdona is, véleményét pedig továbbra is fenntartja. A férfi története végül heppienddel zárult, hiszen azóta már egy másik étterem vendégei élvezhetik a főztjét.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.