A Gyulai Rendőrkapitányság embereinek figyelmét egy sétálgató alak keltette fel. A 19 éves férfi ruházatának átvizsgálása során a kabátja zsebéből alumínium fóliába csomagolt kábítószergyanús növényi törmelék került elő – írja a beol.hu. Az intézkedő rendőrök a növényi törmeléket lefoglalták, a fiatalembert pedig előállították a kapitányságra és kihallgatták.
A nyomozóknak sikerült megállapítani, hogy a férfi kitől vásárolta a lefoglalt anyagot, ezért az eladónál is házkutatást tartottak. S. Zsolt lakásában több mint 30 gramm ismeretlen eredetű kábítószergyanús növényi törmeléket, az adagolásához szükséges mérleget és egyéb eszközöket foglaltak le a rendőrök.
A Gyulai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói S. Zsoltot előállították és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki, majd a 23 éves férfit őrizetbe vették. Az eljárás szakértő bevonásával folytatódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.