Morbid módon lett öngyilkos válása után

lelki válság
PUBLIKÁLÁS: 2013. december 20. 19:30
A 32 éves Donna egyike volt azoknak, akik legálisan közöttek házasságot azonos neművel Nagy-Britaniában. A frigy azóta tönkrement, a lelkileg összetört nő pedig egy temetőben kötötte fel magát.
Bors

Amint a szigetországban legálissá vált az azonos neműek közötti házasság, Donna Canavan-McClung azonnal oltár elé vezette barátnőjét, akivel már évek óta együtt volt. Ám házaspárként már nem működtek olyan jól, mint előtte, és öt évvel később, 2012. februárjában el is váltak.

A 32 éves nő teljesen beleroppant a történtekbe, és bár megpróbált továbblépni, új kapcsolata minden volt, csak nem harmonikus. Állandó viták és verekedések jellemezték életüket, ráadásul az úszóoktatóként dolgozó Donna a munkáját is elvesztette, írja a Daily Mail.

Egy rendőrségen végződő otthoni balhé után szeretője, Miranda kidobálta a cuccait az utcára, ekkor írt Donna kétségbeesett üzenetet anyjának. Két nappal később az aggódó szülők kérésére a rendőrség is keresni kezdte, és egy temetőben is megtalálták a felakasztitt holttestét. 

A nyomozást azóta lezárták az ügyben, mivel teljesen egyértelművé vált, hogy a nő önkezével vetett véget életének.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.